NB II

Kétgólos előnyről kapott ki a ZTE a Zágrábtól

Hétgólos meccsen maradt alul a Siófok horvát ellenfelével szemben. NB II-es edzőmeccsek, szombat.

Szombaton is több NB II-es csapat lép pályára felkészülési mérkőzésen, honlapunkon pedig minden eredményről beszámolunk olvasóinknak.

A SZEOL Tomisics és Göncző góljával magabiztos győzelmet aratott román ellenfele ellen, amely a meccs utolsó pillanataiban, büntetőből szépített. A Cigánd mérkőzése elmaradt, mert szlovák ellenfele visszamondta azt – így a játékosok egy egymás közti játékot tartottak.

Bár Bereski góljával a 10. percben már vezetett, végül gólgazdag találkozón alulmaradt a Siófok a horvát élvonal ötödik helyezettje ellen. A Budaörs és a Hódmezővásárhely a második félidő derekán két perc alatt történt gólváltással döntetlent játszott egymással.

A Békéscsaba fordulatos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott román ellenfelével, a törökországi edzőtáborból hazatérő Szeged 2011 pedig simán verte a Szolnokot első hazai edzőmeccsén.

A Szigetszentmiklós már az első percben vezetést szerzett, majd alig több, mint negyed órával később (ekkor már 1-1-es állásnál) emberelőnybe is került a Cegléd otthonában – végül a vendégek 3-2-re nyerték a mérkőzést.

Bár már két góllal is vezetett, a Zalaegerszeg végül 3-2-re kikapott a horvát NK Zagrebtől.

NB II-es csapatok szombati edzőmeccsei:

BFC Siófok – NK Slaven Belupo (horvát) 3-4 (1-2)

Credobus Mosonmagyaróvár – OFC Russel Gabcíkovo (szlovák)

Budaörsi SC – Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (0-0)

Cigánd SE – FK Haniska (szlovák) – elmaradt

SZEOL SC – UTA Arad (román) 2-1 (1-0)

ASU Poli Timisoara (román) – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (1-1)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Szolnoki MÁV FC 3-0 (1-0)

Ceglédi VSE – Szigetszentmiklósi TK 2-3 (1-1)

Aqvital FC Csákvár – Vác FC

Zalaegerszegi TE FC – NK Zagreb (horvát) 2-3

16 óra: Puskás Akadémia FC – Peking Guoan (kínai)

Cikkünk folyamatosan frissül!

Olvasói sztorik