NB II

Ez a Pintér-mágia: kínai első osztályú csapatot vert a Puskás

Olimpiai aranyérmes és klubvilágbajnok is pályára lépett az ellenfélnél.

Felkészülési mérkőzés

Peking Guoan – Puskás Akadémia 0-2 (0-2)

Marbella.
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Csilus, Vanczák, Hegedűs J., Forró – Gyömbér – Prosser, Márkvárt, Sándor Gy., Szatmári – Lencse. Játszottak még: Tóth Balázs, Rétyi, Tar, Tóth Bence, Spandler, Szakály, Nagy Zs., Óvári, Tischler. Vezetőedző: Pintér Attila.
Gólszerzők: Forró (21.), Prosser (26.).

Az NB II-es Puskás Akadémia rendkívül szellemes és fegyelmezett futballal 2−0-ra verte a kínai első osztályú bajnokság legutóbbi szezonjában ötödik helyezett Peking Guoan – írja a klubhonlap.

A pekingi gárda ellen vívott felkészülési találkozón a felcsúti csapat már az első félidőben nyilvánvalóvá tette, hogy ki lesz az úr a marbellai pályán. A magyar együttes agresszív letámadásával nem tudtak mit kezdeni az ázsiaiak, akik gyors kontráikban bíztak – mindhiába.

A magyar fölény a 21. percben érett góllá: Csilus Ádám remekül ment el a jobb szélen, centerben Lencse László elvitte a védőket, a jobbhátvéd középre adására Forró Gyula érkezett, és tizenhat méterről hatalmas erővel lőtte ki a hosszú felső sarkot (1−0). Öt perc múlva Prosser Dániel kapott remek labdát a jobb oldalon, befelé cselezett, majd mértani pontossággal lőtt Kuo hálójába (2−0).

Ezt követően sem engedtek ki a felcsútiak, mind védő-, mind a támadóharmadban, mind pedig a középpályán tudatosították a második félidőre két volt Corinthians-sztárral, az olimpiai bajnok Renato Augustóval és a klubvilágbajnok Ralffal erősödő zöldekkel, hogy ma nem születhet más eredmény, mint Puskás-győzelem. Az ellenfél, bár apait-anyait beleadott, helyzetekig sem nagyon jutott, míg a Puskás előtt több további lehetőség is adódott.

Első nemzetközi felkészülési meccsükön tehát minden szempontból jelesre vizsgáztak, és különösen az örvendetes, hogy élesben is fegyelmezetten, koncentráltan hajtották végre az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.