NB II

Válogatott játékost igazolt az NB II-es Felcsút – hivatalos

A DVSC-től távozó középpályás Pintér Attila együttesét választotta.

Tapasztalt játékossal erősödött Pintér Attila együttese: a harmincéves, hatszoros válogatott középpályás, Szakály Péter fél plusz két évre kötelezte el magát egyesülehez.

A Puskás Akadémia FC játékosa lett Szakály Péter, a Debreceni VSC-vel nemrégiben szerződést bontó hatszoros válogatott középpályás, aki fél plusz két évre írt alá a klubunkhoz – olvasható a hivatalos honlapon.

– Az a célunk, hogy minden posztra két azonos képességű labdarúgót tudjunk kiállítani. Péter megszerzése is ennek szellemében történt – kommentálta az igazolást vezetőedzőnk, Pintér Attila.

A nagyatádi születésű fedezet 2000-től négy évig szülővárosa együttesében pallérozódott, 18 évesen került a Kaposvári Rákóczihoz, ahonnan 2008 januárjában igazolt a DVSC-hez, melyet kilenc évig szolgált. 2011-től a debreceni csapat kapitánya volt, 211 bajnoki mérkőzésen 49-szer talált a kapuba, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-, egyszeres szuperkupa- és egyszeres ligakupa-győztes. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete szavazásán a 2011−12-es szezonban megkapta az évad legjobbjának járó Bozsik József-díjat. A 2009−2010-es szezonban a piros-fehérek bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, Szakály a selejtezőktől kezdve minden mérkőzésen játszott.
Új szerzemény szerdán elutazik a csapattal a marbellai edzőtáborba.

Olvasói sztorik