NB II

Váratlanul távozik a feljutásért küzdő csapat klubigazgatója

Olyan felkérést kapott egy másik klubtól, amely előrelépést jelent számára.

Váratlanul, öt év után távozik az NB II-es Soroksár SC-től Szűcs Mihály klubigazgató, akinek vezetésével minden idők legjobb szereplését tudhatta maga mögött a csapat a 2016-os esztendőben.

– Szinte hihetetlen, hogy elrepült ez az öt esztendő. Mikor 2012 nyarán átvettem a klub szakmai irányítását, még a hat csoportos NB III középcsapata volt a Soroksár SC, ma pedig a bajnoki címért küzdünk a húsz csapatos NB II-ben – foglalta össze tömören az elmúlt éveket. – A szerződésem 2017. március 31-én lejár, és bár marasztaltak, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg. Nem tagadom, ebben nagy szerepe van annak is, hogy olyan felkérést kaptam egy másik klubtól, amely előrelépést jelent számomra. Március végéig maradok, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is mindent megteszek a sikeres szereplésünk érdekében, hogy rendezett viszonyokat hagyjak utódomra.

Arról zajlanak a tárgyalások, hogy ki veszi át Szűcs Mihálytól a karmesteri pálcát, a végső döntést februári ülésén a soroksári képviselő-testület hozza meg.

Olvasói sztorik