NB II

NB II: két játékostól elköszönt a Dorog, de még lehetnek távozók

Bene Ferenc sportigazgató nyilatkozott a várható játékosmozgásról.

A 15. helyről várja a tavaszi folytatást a Dorogi FC az NB II első húsz fordulója után. A klub honlapjának Bene Ferenc sportigazgató beszélt az átigazolási időszakról, és szóba került a téli játékosmozgás is.

– A szakmai stáb bizonyos játékosokra nem tart igényt, bizonyos játékosokat pedig kölcsön szeretnénk adni, hogy máshol játéklehetőséget kapjanak. Szemerédi Norberttel és Csák Zoltánnal közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Nagyházi Dávidot, klubunk kölcsönadja a fejlődése érdekében, a tárgyalások jelenleg is zajlanak. Icsó Zsolt, aki a DVTK játékosa, is valószínűleg másik csapatnál folytatja majd a pályafutását. Fürjes Ádám Ceglédre kerül szintén kölcsönbe, Kovács István pedig személyes okokra hivatkozva távozni szeretne. Az ő játékára számítanánk tavasszal, ezért sorsa még bizonytalan, élő szerződése van. Viszont megfelelő feltételekkel érdeklődés esetén elengedjük. Örömteli, hogy Koronczai Benjamin visszatért közénk, és az eddigi edzések alapján nagyon jó benyomást tett a szakmai stábra, ő velünk készül, könnyen elképzelhető, hogy tavasszal számíthatunk rá. Rajta kívül az utánpótlásból három játékosunk a felnőtt kerettel kezdte meg a felkészülést. Ungvári Máté, Izsó Bence és Farkas Ákos. Szakmai stábunk pedig Fenyvesi László személyében bővelkedett egy asszisztens edzővel – mondta Bene Ferenc.

A teljes interjú itt érhető el.

Olvasói sztorik