NB II

BL-győztes játékos járt a Puskás Akadémiánál

Claude Makélélé látogatta meg a felcsútiakat.

Makélélé, az edző

Makélélé labdarúgó-pályafutása befejeztével sem távolodott el szeretett sportágától, a PSG, Bastia, majd a Monaco szakmai stábjában dolgozott. Felcsúti látogatására már a Premier League-ben szereplő Swansea edzőjeként került sor, január 10-én ugyanis szerződést kötött a bennmaradásért küzdő klubbal, ahol Paul Clement menedzser segítője lesz.

A Real Madriddal 2002-ben Bajnokok Ligáját nyerő, a francia válogatottal 2006-ben világbajnoki ezüstérmes Claude Makélélé látogatott el tegnap a Puskás Akadémiára – írja a klubhonlap.

Az aktív pályafutását 2011-ben befejező, azóta edzőként dolgozó BL-győztes kiválóságot Takács Mihály főigazgató és Tóth Balázs nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató fogadta. Makélélé megtekintette a Pancho Arénát, az edzőpályákat, és a kollégiumban is tiszteletét tette, ahol tesztelte a Teqball-asztalt.

– Nagyon örülök, hogy itt lehetek Magyarországon, a labdarúgás és Puskás Ferenc szellemisége körüllengi az országot. A Puskás Akadémia pedig mintha a futball szentélye lenne, nagyon tetszik, hogy minden idők egyik legjobb játékosának neve összeforr az ifjúsággal, az új nemzedék fiatal tehetségeinek nevelésével. A gyerekek lépten-nyomon találkozhatnak Puskás emléktárgyaival, mondataival, ez pedig arra sarkallhatja őket, hogy még jobbak legyenek, még inkább megtegyenek mindent a saját jövőjükért – mondta el a klasszis.

Makélélé látogatása során elárulta azt is, hogy mit üzen a Puskás Akadémia és a többi magyar futballklub növendékeinek.

– Szeressék a focit, ez a legfontosabb! Sok olyan gyermekkel találkoztam, akik muszájból futballoznak, azért játszanak, mert valamilyen okból kell. Ez nem jó út, a fő motivációnak a játék szeretetének kell lennie. Ha ez megvan, akkor van esélyük fejlődni és előrelépni. Ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor lehet belőled boldog és elégedett ember. Ez a focira is igaz – fogalmazott.

Makélélé a Puskás Akadémián tett látogatását követően részt vesz a Magyar Sportújságírók Szövetségének hagyományos díjátadóján is.

Olvasói sztorik