NB II

Felcsútról igazolt a Csákvár

Fényes Szabolcs visszatért korábbi csapatához, Molnár Csaba pedig hamarosan követheti.

Az NB II-es Csákvár hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Fényes Szabolcsot, aki közös megegyezéssel bontotta fel szerződését a Puskás Akadémia együttesével.
– Fiatal vagyok, játszani szeretnék, nem elégít ki, hogy adott esetben csak a keretben legyek vagy éppen a kispadot koptassam. Erre úgy láttam, most nagyobb esélyem nyílik Csákváron, mint Felcsúton. Az akadémiánál korrektek voltak, elfogadták a kérésemet, s nem gördítettek akadályt a távozásom elé – olvasható Fényes nyilatkozata klubja honlapján.
A hírek szerint Molnár Csaba is követheti Felcsútról Fényes Szabolcsot, Molnár sorsa az elkövetkezendő egy-két napban dől majd el.

Olvasói sztorik