NB II

Hét-nyolc edzőmeccset tervez a Kozármisleny

Kedden állt munkába a csapat.

A felkészülés első hetében napi egy edzés szerepel a HR-Rent Kozármisleny-játékosok programjában, jövő héttől azonban már a délutáni foglalkozások mellett három olyan nap is lesz, amikor délelőtt is megdolgoztatja majd őket a szakmai stáb – írja cikkébena bama.hu portál.

– Hat hetünk van a bajnoki rajtig, azt gondolom, hogy ez elég lesz – nyilatkozta Németh Zsolt, a csapat edzője. – Mivel eddig otthontalanok voltunk, most viszont már újra itthon vagyunk, én nagyon bizakodó vagyok. Arról nem is beszélve, hogy most együtt van a csapat. Nyáron volt, hogy tíz emberrel kellett edzést vezényelni, szóval most minden rendben van.

Németh azt is elmondta, hogy hét-nyolc edzőmérkőzést tervez a felkészülés alatt. Február elején játszanak majd a PMFC-vel, de az is biztosnak tűnik, hogy a Szekszárd és a horvát Cibalia is az ellenfeleik között lesz majd. A keretben várható változásokról Németh még nem tudott konkrétumokkal szolgálni, de azt elárulta, hogy a középpálya közepére jó lenne szerződtetni valakit, aki erősítés lenne, illetve nem lenne rossz, ha sikerülne még egy jó képességű fiatallal bővíteni az együttes keretét.

Olvasói sztorik