NB II

Nem juthat fel a Puskás, ha Mészáros Lőrinc megveszi a DVTK-t

Megrekedhet a második vonalban a felcsúti gárda; ráadásul sem ők, sem a miskolciak nem indulhatnának ez EL-ben.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtök délelőtt felröppent a hír, miszerint a Diósgyőri VTK-nál a jelenlegi tulaj, Leisztinger Tamás elzárta a „pénzcsapokat”, így a miskolci klub Mészáros Lőrinc kezébe kerülhet.

Akár így van, akár nem, az biztos, hogy a Puskás Akadémia FC-nek nem jönne jól a húzás. Ez ugyanis azt jelentené, hogy Mészárosnak már a tulajdonába tartozna egy élvonalbeli csapat, pedig a PAFC is éppen az NB I-be való feljutásért vív ádáz küzdelmet (a telet az első helyen töltik). A gond azzal van, hogy egy ember kezében az érthető okokból bevezetett szabályozás szerint egy osztályon belül csak egy sportvállalkozás lehet – ez természetesen a világ minden pontján így van.

Mi több, egy ember két csapatot még az UEFA sorozatainak (Bajnokok Ligája, Európa Liga) selejtezőiben indulók közül sem birtokolhat, pedig a kötelék ott két résztvevő között jóval lazább. Erre a precedenst az UEFA Kupa 1999-2000-es kvalifikációi során teremtette a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS), amikor is az ENIC nevű gazdasági csoport egyszerre volt kisebbségi tulajdonos az AEK Athénnál és többségi tulajdonos a Slavia Prahánál. A szabályozás 2000-01 óta érvényes.

Az MLSZ erre vonatkozóan a Klublicenc Szabályzatának 19.§-nak l, pontjában szolgáltat irányadó rendelkezést, amely egészen pontosan így szól:

“…senki nem lehet egyidejűleg bármilyen funkcióban vagy megbízással egynél több nemzeti első osztályban szereplő sportszervezet vezetőségében és/vagy ügyintézésében közvetlen vagy közvetett résztvevő”

A Puskás Akadémia FC-nek egyébként nem közvetlen tulajdonosa Mészáros Lőrinc. A felcsúti csapat a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz tartozik, ennek viszont már képviselője és kuratóriumának tagja az országos hírnévre szert tett egykori gázszerelő, ma milliárdos.

Összegezve mindez azt jelenti, hogy amennyiben a híresztelés igaznak bizonyulna, és Mészáros Lőrinc valóban részt vásárolna magának a DVTK-ból; úgy a Puskás Akadémia FC helyezésétől függetlenül mindaddig biztosan nem lehetne ismét az élvonal tagja, amíg a diósgyőriek onnan ki nem esnek.

Még egyet csavarva a történeten még azt is hozzátehetjük, hogy az UEFA fent már említett rendelkezése alapján a DVTK és/vagy a PAFC az EL-selejtezőkön sem indulhatna el a közeljövőben, hiszen a szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó eszéki, horvát NK Osijek jelenleg a harmadik, Európa Liga-indulást érő pozícióban áll az 1. HNL-ben, vagyis az élvonalban.

Olvasói sztorik