NB II

NB II: érzelmi kitörései miatt kell távoznia a ZTE játékosának

Villám Balázs nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Zalaegerszegen.

Hosszú őszértékelő interjút közölt Ágoston Zoltán vezérigazgatóval a másodosztályban szereplő ZTE szurkolói oldala.

A klubvezető a többi között elmondta, hogy az öt igazolásból négy – Fadgyas Tamás, Deustch Bence, Bobál Gergely és Jakab Dávid – pozitívan sikerült. A kakukktojás Villám Balázs volt. A védő korábban a Vasas, a Dunaújváros és a Szolnok csapatát is erősítette, eddigi karrierje során 39 NB I-es meccset játszott.

„Villám Balázsnak a játéktudása alapján húzóembernek kellene lennie NB II-ben, de olyan állapotban játssza a mérkőzéseket, ami egy ilyen fiatal csapatnál nem fér bele. Folyamatosan érzelmi kitörései vannak, kétszer kiállították, ebből egyszer legalább egy pont elment ezen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a játékosaink olyan fegyelmezetlenségeket kövessenek el, amin mérkőzések mennek el. Nem szeretnénk oda eljutni, hogy mind a húsz játékosunk csak egy ilyen hibát kövessen el, mert akkor jelen helyzetben kiesőhelyen lennénk. Balázzsal leültem, megbeszéltem a történteket; ha van olyan kérője, ahol meg tud újulni, eligazolhat” – közölte Ágoston.

Bobál Gergelyről elmondta, jövő nyáron döntenek arról, hogy végleg megveszik-e, vagy máshol folytatja. „Télen is szeretnénk igazolni, megvan már, hogy melyik posztokra. Véleményem szerint három játékost kéne igazolnunk, természetesen az NB I-es és NB II-es csapatok háza táján kell körülnéznünk. A tervezés már az utolsó bajnoki lefújása után megkezdődött, konkrét kiszemeltjeink vannak.”

Szó sincs edzőváltásról

A vezérigazgató úgy vélekedett, a hatodik hely környéke a realitás jelenleg a ZTE FC számára, a tavaszi szezonban pedig biztosan Csató Sándor marad a vezetőedző.

„Csató Sándor helye teljesen biztos a kispadon. Egyáltalán nem vagyok híve a sok váltásnak, sajnos ez az elmúlt időben a futballközeg sajátosságává vált. Csató Sanyi nagyon intelligens, tapasztalt szakember, jól illeszkedik a klub által kitalált stratégiába. Nem volt olyan gondolatunk, hogy váltsunk, már csak ezért sem, hiszen szerintem ha elkezdünk egy folyamatot, akkor meg kell várnunk a végét, és utána kell azt értékelnünk. A tervünk, az első hat hely reális, ez egyáltalán nem elérhetetlen. Csató Sanyinak nyárig van szerződése, addig mindenképp vele képzeljük el a folytatást, utána meg kell hozni azt a döntést, ami a klub érdekeinek a legjobb.”

A felújított stadion avatóünnepségére vélhetően március 25-én, a válogatott meccs miatti szünetben kerül majd sor. „Valóban van mit átadni, hiszen ha a csapatunk nem is, a stadionunk már megérett az NB I-re. A részleteken még dolgozunk, tervezünk meghívni két csapatot, és így egy nemzetközi tornát rendezni egy félidős meccsekkel. Gondoltunk arra is, hogy akár egy koncertet is beiktatunk.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik