NB II

NB II: pontokat hullajtott a Balmaz, Véber György továbbra is nyeretlen a Szpari élén

Nem bírt a Szolnokkal az éllovas, Petneházi-mesternégyessel nyert a Siófok. Lencse volt a Puskás nyerőembere.

A másodosztályú bajnokság tizenhetedik fordulójából öt mérkőzést rendeztek 13 órai kezdettel. Az éllovas Balmazújváros a tabella hátsó részéhez tartozó Szolnokhoz látogatott, ám Feczkó Tamás együttese hiába szerezte meg a vezetést, csak egy ponttal térhetett haza.

November elején nevezték ki a Budaörs vezetőedzőjének a Puskás Akadémiától távozó Bognár Györgyöt, az 55 éves szakember részt vesz a napi munkában, de a hátralévő fordulókban egyelőre a csapatot a megbízott edzőpáros Kovács László és Márkus Tibor irányítja. A budaörsiek a jó formában lévő Soroksár otthonába látogattak, de sok babér nem termett számukra. A hazaiak sima 5-0-s győzelmet arattak.

Petneházi-showt láthatott a közönség Szegeden, a Siófok középpályása négy gólt vállalt, ebből kettőt büntetőből.

Véber György csapata, a Nyíregyháza már az első félidőben háromgólos hátrányba került a Békéscsaba otthonában. A különbség pedig a mérkőzés végére is megmaradt, így a nyírségiek trénere még mindig nyeretlen új csapatánál.

Szolnoki MÁV FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1 (0-1)

Gólszerző: Rokszin (tizenegyesből, 68.), illetve Farkas B. (15.)

Kiállítva: Zsiga (57., Balmazújváros)

Soroksár SC – Budaörs 5-0 (3-0)

Gólszerzők: Huszák (28.), Lovrencsics B. (34., 62.), Gengeliczki (42.), Bajzát (75.)

Cigánd SE – Credobus Mosonmagyaróvár 0-1 (0-1)

Gólszerző: Zsirai (9.)

SZEOL SC – BFC Siófok 0-5 (0-2)

Gólszerző: Petneházi (tizenegyesből, 34., 55., 59., tizenegyesből, 76.), Gréczi (40.)

Kisvárda Master-Good – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (1-0)

Gólszerző: Gosztonyi (18.)

Kiállítva: Farkas M. (61., Szeged)

Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 3-0 (3-0)

Gólszerzők: Gránicz (15.), Nagy I. (34.), Bagi (38.)

Aqvital FC Csákvár – ZTE FC 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Molnár T. (32., 90.), illetve Ekker (2.), Bobál G. (tizenegyesből, 48.)

Swietelsky-Soproni VSE – Dorogi FC 0-0

Puskás Akadémia FC – Ceglédi VSE 1-0 (1-0)

Gólszerző: Lencse (4.)

HR-Rent Kozármisleny – Vác FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Mátyás (28.)

Olvasói sztorik