NB II

“A Magyar Kupa kiugrási lehetőség számunkra”

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 29. 08:33

Nánási Balázs nem csak a ceglédi védelem oszlopa, az utóbbi időben a kapu előtt is remekel. A 27 éves játékos nyugodtan vonulna csapatával téli szünetre.

Remek szériát tudhat maga mögött Nánási Balázs, a Ceglédi VSE 27 éves védője. A bekk csapata utolsó három bajnokiján mindannyiszor eredményes tudott lenni, így már négy gólnál jár. Korábban a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg színeiben is megfordult játékost kérdeztük a nagyszerű sorozatáról.

– Úgy érzem, hogy tényleg jó formában vagyok, szerencsére ragyogóan kaptam el a rajtot. Az utóbbi hetekben a kapu előtt adódó helyzeteimet remek arányban használtam ki, hiszen az elmúlt három bajnoki fordulóban mindannyiszor eredményes tudtam lenni. Nagy titok nincs: ugyanazt a kemény edzésmunkát végzem, mint korábban, örülök, hogy jól megy a játék – meséli Nánási Balázs.

– Nyáron igazolt Ceglédre, milyenek a benyomásai a klubnál?
– Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján nem bántam meg, hogy Ceglédre igazoltam, jó társaság és remek képességű játékosok alkotják az együttest. Jól érzem magam a klubnál, a feltételek adva vannak, hogy jól szerepeljen a csapat. Igaz, kisebb hullámvölgybe kerültünk, de ebből jövünk kifele. Szezonközben volt már egy edzőváltásunk, de emiatt nem állt meg az élet, csak előre kellett tekintenünk.

– Jelenleg a NB II-es tabella tizenhetedik pozícióját bitorolják, mit gondol, a téli szünetig meddig kapaszkodhatnak felfele?
– A hátralévő néhány őszi fordulóra nézve az a célunk, hogy minél több pontot szerezzünk. Úgy érzem, a mostani NB II-es mezőny nagyon kiegyensúlyozott, bátran mondhatom: szinte bárki megverhet bárkit. Konkrét pozícióban nem gondolkozom, természetesen szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán, hogy nyugodtan mehessen a csapat a téli pihenőre, és kényelmes pozícióból vághassunk neki a téli alapozásnak. Sokkal többre vagyunk hivatottak, mint a pillanatnyi 17. helyezésünk, ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Vasárnap a Soroksár otthonában szerepelünk, úgy lépünk pályára, hogy három ponttal szeretnénk hazatérni. Biztos vagyok abban, hogy ezúttal is jó taktikai utasításokkal lépünk pályára. Ha a mester kérését betartjuk, a kapu előtt pedig jó százalékban használjuk ki a lehetőségeinket, győzhetünk idegenben.

– Több szoros mérkőzést is játszottak az elmúlt játéknapokon. Meglátása szerint eddig melyik együttes képviselte a legkomolyabb játékerőt?
– A Kisvárda és a Puskás Akadémia FC ellen még nem játszottunk, így az elmúlt fordulókból a Balmazújvárost tudnám kiemelni. Igaz, ellenük idegenben szerepeltünk, ők csapatként nagyon jól működtek. Játszottunk már a Nyíregyháza ellen is, nevekben ők is jók voltak, de csapatként nem értek a Balmaz nyomába – legalábbis a mi meccsünkön ezt tapasztaltam. Jelen pillanatban szerintem négy-öt csapat pályázik a dobogóra, de sok múlik majd azon is, ki hogy tud erősíteni télen.

– Szerdán sikerrel vették a Tállya elleni akadályt a Magyar Kupában, 3-1-es összesítéssel búcsúztatták az NB III-as riválist. Hogyan értékelné a találkozót és milyen reményekkel várják az újabb sorsolást?
– Sok volt az utazás, hiszen a Cegléd-Tállya távolság több mint kétszáz kilométer. Ezúttal csak reggel indultunk el a helyszínre, ahol nem is fogadtak minket jó körülmények az esőzések miatt, felázott a pálya, mély volt a talaj, ráadásul viharos erejű szél fújt. Nem volt egyszerű kilencven perc, igaz, csak idő kérdése volt, mikor rúgjuk meg az első gólunkat; az ellenfélnek szinte helyzete sem volt. Végeredményben úgy érzem, jogosan jutottunk tovább Tóth Levente triplájával. Nagyon komolyan vesszük a Magyar Kupát, hiszen úgy gondoljuk, ez a sorozat kiugrási lehetőség számunkra. A következő fordulóban szeretnék minél erősebb, lehetőleg NB I-es csapattal találkozni, mivel az számunkra is nagyobb élményt nyújtana.

– Egyre jobb formát mutat a Cegléd színeiben, télen szóba kerülhet a klubcsere?
– A futballban nehéz előre tervezni, ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján megtanultam. Cegléden jövő nyárig él a szerződésem, meglátjuk, hogyan alakul a jövőm, annyi biztos: jól érzem magam a klubnál – zárta szavait Nánási Balázs.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.