NB II

„A Kisvárda és a Felcsút kiemelkedik, de csak jó játékosokkal nem lehet bajnokságot nyerni”

Zsinórban két feljutásra hajazó együttes skalpját is begyűjtötte a Mosonmagyaróvár. Az újonc csapatkapitányát, Schmatovich Gábort kérdeztük a siker receptjéről.

Az NB II-es hétvégi forduló legnagyobb meglepetését szolgálta a Credobus Mosonmagyaróvár, miután az éllovas Kisvárda otthonában magabiztos, 3-1-es sikert aratott. Az újonc együttes csapatkapitánya, Schmatovich Gábor értékelte a találkozót a Rangado.hu megkeresésére.

– A Kisvárda elleni mérkőzésre ugyanúgy készültünk, mint az összes többire. Tisztában voltunk vele, hogy egy nagyon komoly játékerőt képviselő, jó formát mutató ellenfél otthonába látogatunk. Ettől függetlenül maximálisan felkészültünk a listavezető gyenge pontjaiból. Fizikálisan és mentálisan is rendben voltunk, így az eredményesség sem maradt el. Összességében úgy látom, teljesen megérdemelten nyertünk – mind játékban, mind pedig akartban az ellenfél fölé tudtunk nőni.

Zsinórban a vasárnapi volt a mosonmagyaróváriak harmadik győzelme, a Kisvárda előtt a Puskás Akadémia FC és a Szolnok skalpját is begyűjtötték. Az óváriak harmincéves középpályása ugyanakkor azt is elárulta, hogy a szolnoki siker nagyon kellett a csapatnak, anélkül aligha kezdhették meg volna a felzárkózást.

– A Kisvárdát és a felcsútiakat megvertük ugyan, de egyik mérkőzésen sem mi voltunk a találkozó esélyesei. Ugyanakkor azt gondolom, minőségi játékosok tekintetében ez a két együttes mindenki előtt jár, minden poszton kiváló játékosokkal számolhatnak a szakvezetők. A Békéscsabával ugyan még nem találkoztunk, nem ismerem őket, de talán ez a három klub kiemelkedik a mezőnyből. Ettől függetlenül azt vallom, csak jó játékosokkal nem lehet bajnokságot nyerni, ahhoz párosulnia kell egy jó csapatnak is. Jelen pillanatban voksolni sem mernék, melyik csapatok jutnak fel a legmagasabb honi osztályba. Nemcsak az élmezőny, de az egész bajnokság nagyon szoros, óriási különbségek nincsenek a klubok között. Nüánszokon fog múlni a dobogós, illetve a további helyezések sorsa is.

Az MTE három mérkőzés óta tehát veretlen, így a kieső pozícióból sikerült eltávolodniuk és megközelíteni a középmezőnyt. Nagy kérdés, helyén tudják-e kezelni a mostani sikereket.
– Hogy két lábbal a földön tudunk-e maradni?! Ezzel biztosan nem lesz probléma! Ha kicsit kiengedünk a munkából, a szakmai stáb villámgyorsan helyre tesz minket. Egyébként a szolnoki győzelmet, az idegenben elért 4-0-t legalább akkora bravúrnak tartom, mint a PAFC vagy a Kisvárda legyőzését.

– Azért értékelem nagyra az elmúlt három győzelmünket, mert amikor eredménytelenül szerepeltünk, akkor is ugyanezt a munkát végeztük. Szerencsére akkor sem volt a klubnál pánikhangulat, amikor kicsit beragadtunk. Az utóbbi időben azonban még egységesebbek lettünk és már az eredmények sem maradnak el.

Schmatovich az őszi szezon végén a tizedik helyezéssel már elégedett lenne, de azt is elárulta, izgatottan várja a hétvégi, Sopron elleni rangadót.

– Tisztában vagyunk a céljainkkal: valószínűleg nem mi nyerjük a bajnokságot, ettől függetlenül kiesni sem szeretnénk. A középmezőnyben szeretnénk megragadni, és szorgalmasan gyarapítanánk újoncként tovább a pontjaink számát. Öt pontra vagyunk ugyan csak a dobogótól, de a kieső helytől sem választ el minket sokkal több. Azt gondolom, a mostani 13. helyezésünk reális pozíció, ha az őszi szezon végéig a tizedik helyig felkapaszkodunk, már biztosan nem leszünk csalódottak.

– Szombaton újabb mérkőzés vár ránk, tudjuk, hogy a Sopron legutóbb vereséget szenvedett, sőt, eltiltottjaik is lesznek ellenünk – de ez nem téveszt meg minket. Tudjuk, hogy megyei riválisunk keretét is jó játékosok alkotják, fizikálisan jó formában vannak. Ebben az osztályban régen játszottunk megyei rangadót, sok nézőt várok és izgalmas kilencven percet.

címlapkép: G&Zs Photo

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik