NB II

Tischler: sértődés nincs, gólok vannak

A Puskás Akadémia csatára már nem foglalkozik a nyáron történtekkel, majdnem meccsenkénti egygólos átlaggal segíti csapatát, reményei szerint a visszajutáshoz.

Kilenc meccsen nyolc gól, ez Tischler Patrik mérlege az NB II-ben: úgy tűnik, a Puskás Akadémia csatára végképp túltette magát a csalódáson, hogy fehérvári kölcsönszerződését követően klubja visszarendelte és egyik első osztályú csapathoz sem engedte el. A Vidi mellett nyáron az Újpestet is lehetőségként emlegették vele kapcsolatban, de az élvonaltól búcsúzó felcsútiak ragaszkodtak hozzá, nyilván éppen azért, hogy a búcsú csak átmeneti legyen. Tischler mostanra igazolta, hogy a másodosztály legjobb csatárai közé tartozik, legutóbb a 93. percben lőtt győztes gólt a Csákvárnak.

– Elégedett lehetek az eddigi mérlegemmel, a nyolc gól nem rossz – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére a csatár, megerősítve, hogy már nincs benne tüske a visszarendelés miatt. – Úgy voltam vele, hogy egy idő után tudatosan próbáltam másra koncentrálni, nem arra, mi lett volna az NB I-ben. Mert rossz felé fordult volna a figyelmem, ha mindig a múlttal foglalkoznék. Meggyőztem magam, hogy most itt van dolgom, mégpedig az, hogy gólokat lőjek a Puskásban, mert így sikerülhet leghamarabb elérnem ismét a célomat, vagyis az első osztályt.

Tischler Patrik nagyon bízik benne, hogy valóban csak átmeneti szezon vár a csapatára az NB II-ben, és az elmúlt hetekben már a Puskás Akadémia teljesítménye is kezdi igazolni, miért tartotta őket mindenki a másodosztály legnagyobb esélyesének. A harmadik helyen állnak, azonos pontszámmal a feljutó pozícióban lévő Kisvárdával, a gólerős csatár pedig reméli, ez csak a kezdet.

– Eleinte voltak döccenők, főleg hátul álltunk össze nehezebben, mert a védelemből elmentek alapemberek és itt játszik az NB II-ben kötelezően szereplő két fiatal. Nem ment könnyen az összecsiszolódás, hiába rúgtunk elöl sok gólt, ha közben hátul is megkaptuk a gólokat, például a Kisvárda ellen, amikor kétgólos előnyről veszítettünk pontokat. De mostanra már gördülékenyebb a játék, a legutóbbi két meccset kapott gól nélkül hoztuk, ami jelzi, hogy egyre inkább rend van hátul is – jelzi, hogy Fiola Attila eligazolása sem okvetlenül sorsdöntő tényező.

Ami pedig a saját teljesítményét illeti, a korábban az MTK-val és a Puskás Akadémiával az NB I-ben is jó szezonokat produkáló Tischler további gólokat vár magától, még ha az egyéni címnél fontosabbnak is tartja a csapat céljait:

– Persze, minden csatár gólkirály szeretne lenni, nekem is van ilyen célom. De a góljaimmal elsősorban azt akarom elérni, hogy a már említett módon, a legrövidebb úton visszakerüljön a csapat az élvonalba. Nem lesz egyszerű, mert a mostani NB II sokkal sűrűbb és erősebb, mint amikor még két csoport volt. Mindenesetre szeretném folytatni a góllövést nagyjából ezzel az átlaggal, és akkor egyik jó hozza a másikat: ha jönnek a gólok, jönnek a győzelmek, akkor pedig tényleg csak egy évet kell kihúznunk a másodosztályban – tette hozzá Tischler Patrik, akit, ha így folytatja, alighanem télen sem fog „feljebb engedni” a klub, mert a bajnokság végi feljutáshoz nélkülözhetetlennek tűnik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik