NB II

NB II: a bajnokság két legjobb védelme csap össze vasárnap

A Nyíregyháza a Szeged 2011-Grosics Akadémiát fogadja.

Az NB II-es bajnokság két legjobb védelme találkozik vasárnap délután, Nyíregyházán, ahol a házigazda Spartacus a Szeged 2011-Grosics Akadémiát fogadja. A listavezető nyírségiek – a ZTE-hez hasonlóan – eddig 5, a Szeged 4 találatot kapott, kettejük csatáján így döntő tényező lehet, hogy ki zár jobban a hátsó szekcióban – írja a vendégek honlapja.

Egészen a hatodik fordulóig úgy nézett ki, a Nyíregyházának szinte lehetetlen gólt lőni, ötször 90 perc alatt ez ugyanis csak a Zalaegerszegnek sikerült egyetlen egy alkalommal, de aztán jött a Kozármisleny, és négyet vágott a Sóstói úti stadionban.

Ez a kisiklás is belefért nekik, hiszen vezetik a tabellát. Ráadásul mind a négy győzelmük 1-0-ra sikeredett, vagyis azt lehet mondani, tudják, hogyan lehet megnyerni egy kiegyensúlyozott mérkőzést. Mátyus János vezetőedző a klub honlapjának azt mondta, nincs jó hangulat a csapatnál, mert többen is megsérültek. Ő nehéz meccsre számít, melyen – mint fogalmazott – nyerniük kell.

Az esélyesség terhe inkább a hazaiakat nyomja, a szegedi-gyulai gárdánál normális mederben zajlott a felkészülés, kétnapos pihenő után már mindenki a következő találkozóra készült. Klausz László mégsem lehet teljesen elégedett, hiszen Coroian és Farkas sérülése mind védekezésben, mind az előre játékban jelenthet problémát.

– Arra számítok, hogy egyikünk sem fogja feladni a zárt védekezést, taktikai szempontból tehát biztosan nagy csata vár ránk. A Nyíregyháza általában uralni szokta a mérkőzéseit, gólt azonban felállt védekezés ellen nem szereztek, csak pontrúgás utáni lecsorgó labdákból, vagy egy-egy gyors kontra végén voltak eredményesek. Fontos, hogy stabil maradjon a védekezésünk, és hogy a sérülteket megfelelően pótoljuk. Labdabirtoklásra és felépített támadásokra törekszünk, a kontrákra Coroian kiválásával kevesebb esélyünk maradt – mondta Klausz László vezetőedző.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.