NB II

NB II: bevethető a hajrában igazolt vb-bronzérmes is

Megérkezett Kisvárdára Gosztonyi András játékengedélye.

Az NB II-es újonc SZEOL SC vasárnap 16.30-tól a Kisvárdát fogadja hazai pályán. A találkozóról a boon.hu is írt.

– Úgy érzem, a bajnoki szünet alatt sikerült feltöltődnünk, habár Izing Martin és Vermes Krisztián sérülése okoz némi fejfájást – mondta Révész Attila, a várdaiak szakmai igazgatója.

– Egyikük sem játszhat, és védőkről van szó, akiket pótolnunk kell a hátsó alakzatunkban. Rajtuk kívül Miroszlav Grumics sem teljes értékű harcos, de ő a kispadra már le tud ülni Szegeden. Pénteken megérkezett Gosztonyi András játékengedélye is (ő korábban vb-bronzérmet szerzett az U20-as válogatottal – a szerk.), így őt is be tudjuk vetni a következő bajnokin és a fiatalok pozíciójáért is nőtt a konkurenciaharc. A mostani meccs egy újabb hármas sorozat része, így kicsit előre is kell tekintenünk, hiszen a szerdán, a Cigánd ellen nem szeretnénk újra megégni hazai pályán.

Maradva a vasárnapi feladatnál, a SZEOL SC újonc csapat a másodosztályban, így talán alaposabb feltérképezést igényelt, mint a korábbi ellenfelek – írják.

– Nem ismerjük annyira jól őket, de az eddigi meccsek felvételeire és statisztikáira azért tudtunk hagyatkozni – így a szakvezető. – Az látszik, hogy a védekezésen alapul a játékuk, és eddig igen kétarcúak: otthon rendre nyertek, idegenben mindig kikaptak. Természetesen azon leszünk, hogy elrontsuk az ellenfél kedvező hazai mérlegét, és bár a szegedi pálya nem nagyon alkalmas a mi passzoláson alapuló játékunkhoz, megvan a tervünk arra vonatkozóan, hogy miként legyünk eredményesek vasárnap.

Olvasói sztorik