NB II

Spitzmüller: nem az igazi arcát mutatta a Békéscsaba

A feljutás a cél a Viharsarokban.

Az NB I-ből utolsó helyen kieső Békéscsaba 2014-15 után 2016-17-ben ismét a másodosztályban kezdi meg szereplését. A viharsarkiak minden légiósuktól megváltak a nyáron, helyükre a magyarok élvonalbeli gerince és még néhány kiegészítő játékos érkezett. A rajtot ennek ellenére elrontották, hiszen az NB III-ból frissen feljutó Cegléd 3-0-ra legyőzte őket. A pocsék kezdés után a Rangadó.hu Spitzmüller Istvánt kérdezte.

– Számítottak erre a vereségre? Mi történt?

– Számítani egyáltalán nem számítottunk rá. Rettenetesen elrontottuk a meccset. Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy kell, de aztán megkaptuk az első gólt és ez valamiért nagyon megfogott minket. Ezzel felhoztuk az ellenfelet, elhitték, hogy megnyerhetik a találkozót. Nem tudtunk ritmust váltani, de a félidőben igyekeztünk rendezni a sorokat. A második játékrészt hasonlóan kezdtük, mint az elsőt, de újabb gólt kaptunk, ezúttal pontrúgásból. Ebből aztán már végképp nem tudtunk felállni.

– Mire számíthatunk a szezon során ettől a légiósok nélküli Békéscsabától?

– Nagyon remélem, hogy nem az igazi arcunkat mutattuk meg a Cegléd ellen és a Balmazújváros ellen javítani tudunk majd a 2. fordulóban. A mezőny első felében szeretnénk lenni és a feljutásért (sikerrel) küzdeni.

– Ez a vezetőség elvárása is?

– Igen, egyértelműen.

– Zoran Szpisljak néhány héttel ezelőtt derékbántalmai miatt kórházba került és az első fordulóban nem is ő irányította a gárdát. Mi a helyzet vele?

– Már jó állapotban van. Tegnap is kint volt a pályán, elbeszélgetést tartott. Sőt, már a meccs előtti taktikai eligazításon is részt vett. Az edzéseket és a mérkőzéseket azonban a jelenlegi állapotában ki kell hagynia, bár folyamatosan kommunikál velünk és a stábbal. Igazából az sem kizárt, hogy már Balmazújvárosban ott tud lenni velünk.

Olvasói sztorik