NB II

Rudolf és Harsányi triplázott, a Szpari kilencig jutott az edzőmeccsen

Szerdán a Mándok volt az ellenfél.

A vasárnapi NB II-es bajnoki után szerdán edzőmérkőzést játszott a Nyíregyháza Spartacus. Az ellenfél a Mándok volt. Az eltiltott Pölöskey Péter kivételével mindenkire számíthatott Mátyus János – írja a klub honlapja.

Az első negyedórában a Szpari játszott mezőnyfölényben, de nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. A 19. percben viszont egy szép összjáték végén Barna passzolta középre a labdát, de Ács nem jól találta el, így mellé ment a lövés. Két perccel később megszerezte a vezetést a Nyíregyháza. Farkas Márk lőtte váratlanul kapura a labdát 25 méterről, és a kapus kezéről a hálóba pattant a labda, 1-0. Rögtön megduplázhatta volna előnyét a Spartacus, de Szécsi közeli lövését bravúrral hárította a mándoki kapus. Támadásban maradt a csapat, és több ígéretes akciót is vezetett, az egyik végén Heffler lőtt, de vetődve hárított a vendég hálóőr. A 35. percben egy szöglet után Máté érkezett középen, de centikkel mellé ment a fejese. A hajrában előbb Szécsi, majd Kártik is gólt szerezhetett volna, de kimaradtak a lehetőségek. Több gól nem esett, a szünetben vezetett a Szpari.

A második játékrész rögtön góllal indult, egy beadás után Dragóner Filip érkezett jól a hosszú oldalon és a kapuba passzolt, 2-0. Az 50. percben Szokol Zsolt ment el szépen a jobb oldalon, középre passzolt, Harsányi Zoltán pedig a kapuba lőtt, 3-0. Kinyílt a gólzsák, egy Harsányi-Holdampf összjáték végén Rudolf Gergely kapta középen a labdát, és higgadtan értékesítette helyzetét, 4-0. A szünetben – Heffler kivételével – sort cserélt Mátyus János, a saját nevelésű kapus, Kocsor Zoltán is pályára lépett. Később Heffler is pihenhetett, Ács állt vissza az utolsó harminc percre. A 67. percben Tamási Zsolt adott pontos labdát Rudolf Gergelynek, aki kilépett középen és a kapuba lőtt, 5-0. Pálinkás Gergő sem akart lemaradni a többiektől, egy szép csel után a bal oldalról nagy gólt lőtt 20 méterről, 6-0. És még nem volt vége! Harsányi Zoltán ment el szépen a jobb oldalon, egy csel után pedig a kapuba gurított, 7-0. A 85. percben Pálinkás Gergő tört be a 16-oson belülre ahol buktatták. A 11-est Rudolf Gergely magabiztosan értékesítette, megszerezve ezzel harmadik gólját, 8-0. Harsányi Zoltán is villant egyet, kilépett a bal oldalon, és beállította a 9-0-ás végeredményt. A Szpari jó játékkal győzött a hasznos edzőmérkőzésen.

Nyíregyháza Spartacus – Mándok 9-0 (1-0)

Nyíregyháza, 300 néző.

Nyíregyháza: Perger (Kocsor, a szünetben) – Kártik (Szokol, a szünetben), Máté J. (Rubus, a szünetben), Farkas (Dvorschák, a szünetben), Barna (Pálinkás, a szünetben) – Kónya (Holdampf, a szünetben), Úr (Tamási, a szünetben), Heffler (Ács, 60.p), Ács (Dragóner, a szünetben), Vámos (Harsányi, a szünetben) – Szécsi (Rudolf G., a szünetben). Vezetőedző: Mátyus János

Gólszerzők: Harsányi (3), Rudolf G. (3), Farkas, Dragóner, Pálinkás

Olvasói sztorik