NB II

Debütált az NB II-ben a megye I-ből felfedezett 17 éves Pethő Bence

Az elmúlt szezonban futószalagon gyártotta a gólokat a megyei első osztályban Pethő Bence, teljesítményére Budaörsön is felfigyeltek. A 17 éves játékos hétvégén debütált az NB II-ben.

Pethő Bence az elmúlt szezonban a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő kapuváriakat erősítette. A fiatal támadó 25 mérkőzésen 22 találatig jutott a felnőtt mezőnyben, nem csoda, hogy profi klubok érdeklődését keltette fel. A Budaörs megkeresésére így emlékezett vissza a játékos.

– Egy menedzseri felajánlás után megnézték a játékomat a tavaszi, Kapuvár – Gyirmót (2-2) mérkőzésen, ám csak később tudtam meg, hogy a Budaörs érdeklődött irántam. Júniusban próbajátékra hívott az NB II-es alakulat, melyen megfeleltem és végül szerződést kínáltak nekem. Három éves kontraktust kötöttem a klubbal, mivel hosszú távon terveznek velem. Még csak 17 éves vagyok, az MLSZ által bevezetett szabály pedig a fiatalok előtérbe helyezését is támogatja, abban bízom, hogy bizonyíthatok a Budaörsnél.

A fiatal játékos első benyomásairól és elsődleges céljairól így beszélt.

– Már a próbajáték alatt nagyon jól éreztem magam a klubnál, Budaörsön rendkívül családias a környezet. Elárulhatom, a hangulat az öltözőben és az edzéseken is egyaránt kiváló. Rövid távon az a célom, hogy a csapat meghatározó tagjává tudjak válni és minél több góllal segítsem klubomat a bajnokságban. Hasonló pozícióban számolnak velem, mint a Kapuvárnál, tehát csatár-posztra igazoltak le a budaörsiek. Tudom, hogy keményen kell dolgoznom minden edzésen, és a befektetett munkának meg lesz az eredménye – a kezdő tizenegybe vágyom.

A 17 éves támadó karrierjében nagyot ugrott a budaörsi szerződéssel, hiszen a megyei első osztály után az új szezonban már az NB II-ben bizonyíthat. Pethő Bence elárulta, először meglepődött a Budaörs érdeklődésén.

– Amikor megtudtam, hogy érdeklődnek irántam, bevallom őszintén meglepődtem, hiszen ezidáig két osztállyal lejjebb szerepeltem. Tartottam ugyan az osztályok közötti fizikális különbségtől, de úgy gondolom, ezt sok munkával fokozatosan le tudom dolgozni. Nagyon örülök, hogy Budaörsön lehetek és remélem, innen csak feljebb vezet út. Hosszútávon természetesen az a célom, hogy minél magasabb szinten is megálljam a helyemet.

Pethő Bence az NB II. 1. fordulójában egyből debütált is budaörsi színekben, a Kisvárda (0-2) elleni találkozón csereként jutott szóhoz és bő húsz percet kapott a bizonyításra.

– A pályán nagyon jól éreztem magam és örültem, hogy bemutatkozhattam a másodosztályban. Amikor készültem beállni, a kispad mellett még nagyon izgultam, de amikor már a pályán voltam, ez a drukk teljesen elmúlt. Azt gondolom, elkerülhető gólokat kaptunk, de ennek ellenére próbáltunk helyzeteket kialakítani több-kevesebb sikerrel. Hosszú még az őszi szezon, menni kell tovább, nem szabad csüggedni – bizakodott Pethő Bence.

Olvasói sztorik