NB II

Kenterbe veri az NB II-es mezőnyt a Puskás Akadémia

Elképesztő dominancia várható, a keretük több mint tízszer annyit ér, mint a SZEOL-é.

Hamarosan kezdődnek az NB II küzdelmei. A másodosztály ismét számos érdekességgel szolgálhat. Bővült a létszám, sok-sok kísérlet után feljutott és ezzel eltűnt a mezőnyből a Gyirmót, 15 év után ismét másodosztályú a Dorog, újra van igazi szegedi csapat, először ilyen magasságokban a Cigánd, a Puskás Akadémia pedig számos korábbi és egy jelenlegi válogatott játékossal készül a szezonra. A Rangadó.hu most a Transfermarkt.de oldal adatai alapján szedett össze néhány érdekfeszítő dolgot.

Eszméletlen különbségek

A bajnokság papíron leggyengébb csapata a SZEOL. Az NB III Közép csoportjának 2. helyén végző gárda keretének összértéke még a fél millió fontot sem éri el, legtöbbjükre – valódi piaci értékkel nem rendelkező NB III-as játékosként – értékelést sem tudtak még adni az oldal illetékesei. Legértékesebb játékosuk (106 ezer font) messze-messze az a Búrány Zoltán, aki a Diósgyőr, a Szolnok, a Haladás és a Mezőkövesd játékosaként is megfordult az NB I-ben, a legutóbbi évet a Tiszaligetben töltötte.

Szintén nem ér egy millió fontot a Csákvár, a Budaörs, az újonc Mosonmagyaróvár és Kozármisleny, valamint a Szolnok kerete sem. A másik véglet a Puskás Akadémia: toronymagasan kiemelkednek a mezőnyből, majdnem három millió fonttal érnek többet (összesen 5,25-öt), mint a második Nyíregyháza.

A felcsútiak légiósaikon kívül eddig minden kulcsjátékost megtartottak, köztük számos korábbi válogatott játékost: Forró Gyula és Zsidai László mellett Polonkai Attila is játszott nemzeti színekben, Márkvárt Dávid és Pekár László néhány hónappal ezelőtt még kerettag volt, Fiola Attila az Európa-bajnokságon is szerepelt, Sallai Roland épp a torna előtt debütált, ehhez pedig még megszerezték a szintén válogatottságokkal büszkélkedő Sándor György-Heffler Tibor duót is.

A kilenc válogatott labdarúgó mellett még olyan nevek is szerepelnek a keretben, mint a bevált NB I-es csatár Lencse László és Tischler Patrik.

Jól jellemzi fölényüket, hogy a másik, NB I-ből kieső gárda, a Békéscsaba kerete a harmadik legértékesebb ugyan, de 2,27 millió fontos árával már inkább a középmezőny felé tendál.

A Nyíregyháza friss feljutóként meglepetésre már egyből dobogóesélyesként futhat neki a szezonnak – mondhatnánk, ha nem ismernénk a klub NB I-ből való kizárásának történetét. Így azonban elég annyit mondanunk, hogy a klubhoz hű NB I-es játékosoknak köszönhetően komoly játékerőt képviselnek a nyírségiek, akik a karrierje alkonyán lévő Rudolf Gergelyt is megszerezték még. Élvonalbeli futballistáik közül megmaradt még Szécsi Márk, Pölöskey Péter, Harsányi Zoltán, Rezes László, Szokol Zsolt, Törtei Tamás és Rubus Tamás.

A nyíregyháziak legnagyobb problémája a nyár során az volt, hogy az NB II légiósok tekintetében zéró toleranciájú politikája miatt meg kellett válniuk a hozzájuk a harmadosztályban is hű Ramos-Rakovic-Abdouraman-Ovszijenko-Kosztics-Zofcak hatostól, akik mindannyian kipróbált első osztályú játékosok. Ennek ellensúlyozására a volt élvonalbeli futballisták közül leigazolták a Debrecennel sok csatát megélt Máté Pétert; az Újpesten, Szombathelyen és Kecskeméten NB I-es Dvorschák Gábort; a Vasasba tavasszal berobbanó kapust, Hermány Bencét; illetve a Pápán, Siófokon, Pakson és Pécsett is megforduló Heffler Norbertet.

A legértékesebb focisták is felcsútiak

Nem túl meglepő, hogy a keret-összértékekhez hasonlóan a legértékesebb játékosok rangsorának élbolyát is a felcsúti csapat labdarúgói alkotják. A jelenlegi listán az első 16 (!) futballista közül 12 a Puskás Akadémia játékosa (bár Kelic és Ljopa később még vélhetőleg távozni fog Magyarországról), ketten pedig megfordultak náluk (Fodor Ferenc épp idén nyáron távozott tőlük, Harsányi Zoltán pedig a 2014-15-ös idényt töltötte Fejér megyében). A maradék két név is említésre került már feljebb: Rudolf Gergelyről és Máté Péterről van szó.

Az NB II öt legértékesebb játékosa

1. Fiola Attila 638 ezer font
2. Rudolf Gergely, Lencse László 425 ezer font
4. Sallai Roland 383 ezer font
5. Sándor György, Renato Kelic, Tischler Patrik 340 ezer font

A másodosztály persze kifejezetten rutinos veteránokkal is bővelkedik. Az egész mezőny legidősebbje a nagy visszatérő, a fehérvári szurkolók egykori nagy kedvence, a 38 éves Sitku Illés (Dorog). Mellette azonban mindenképp érdemes megemlíteni a Sopronból, Fehérvárról és Paksról ismert Sifter Tamást (Sopron); az egykoron válogatott és légiós Rajczi Pétert (Kisvárda); a kétszeres magyar gólkirály Bajzát Pétert (Soroksár); a jelenleg szintén soroksári, korábbi válogatott Gyepes Gábort vagy az egykoron elég keresettnek számító, már magyar állampolgársággal is rendelkező Miroszlav Grumicsot.

Az adatokhoz mindenképpen hozzá kell tenni, hogy még messze nem véglegesek. Ez részben abból adódik, hogy az átigazolási szezon még javában tart, részben pedig abból, hogy az NB II szabályai szerint minden csapatnak minimum két U19-es labdarúgót szerepeltetnie kell majd a bajnokik összes játékpercében – már amennyiben támogatást szeretnének kapni. A transfermarkton ugyanakkor egyelőre nem sok ilyen fiatal labdarúgó szerepel a klubok kereteiben, többségük a klubok saját utánpótlásából kerül fel a felnőtt csapathoz.

A Rangadó.hu szívesen beszámolt volna a másodosztály legnagyobb üzleteiről is, de 2016 nyarán egyelőre nem történt olyan átigazolás, amiben egy játékos játékjogáért (nyilvánosságra hozott) összeget áldozott volna a vevő fél.

A cikkben szereplő kép a vidi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik