NB II

A Mezőkövesddel lett teljes az NB I

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 05. 19:48

Pintér Attila csapata négy gólt lőve masírozott az élvonalba. Gyűjtőcikkünkben az NB II utolsó fordulójának összes eredménye megtalálható.

Az utolsó, 30. fordulót rendezték a másodosztályban vasárnap délután. A zárónapra egyetlen kérdés maradt: vajon a Mezőkövesd vagy a Zalaegerszeg lesz a másik feljutó a bajnok Gyirmót mögött?

Az időjárás nem segítette a csapatokat: az ország több részére is özönvízszerű eső zúdult, így például Zalaegerszegen egészen a kezdésig nem volt biztos, hogy le tudják játszani az Ajka elleni meccset. Ez a találkozó végül 18.30-kor rajtolt el.

A Mezőkövesdnek győzelemre volt szüksége, hogy biztosan maga mögött tartsa a riválist, ehhez pedig Vági András már a második percben góllal járult hozzá (1-0). Húsz perc elteltével Sós Bence duplázta meg az előnyt, majd Tóth Bence is betalált – fél óra játék után már az NB I-ben érezhette magát a hazai együttes (3-0). A második félidő hozta meg a negyedik gólt: ismét Vági volt eredményes. Innen már csak közönségének játszott a Kövesd, mely sima győzelmével két év után visszatért az NB I-be.

A bajnok Gyirmót gólzáporos első félidő után, Lázár Patrik kezezés utáni – a gólvonalon ütött bele a labdába – kiállítását követően sokáig emberhátrányban játszva, a hajrában kapott két góllal vereséget szenvedett a Siófoktól. A Szeged már a félidőben 2-0-ra vezetett a Csákvár ellen, még úgy is, hogy tizenegyest is rontott – a második félidőben tovább remekelt az együttes, és végül 6-0-s kiütéssel zárta az idényt. A Soroksár jó hajrájának köszönhetően fordított és nyert a Sopron ellen. A Budaörs is élt az emberelőnnyel a Vác ellen, és viszonylag könnyedén nyert három góllal. Szintén hárommal volt jobb a Balmazújváros a Szigetszentmiklós otthonában, míg a Kisvárda egy gólt megtartott előnyéből a Szolnok ellen.

A ZTE így már gyakorlatilag tét nélkül léphetett pályára. Az első félidőben még „döcögött a szekér”, egy Daru-góllal azonban így is jobb volt a csapat az Ajkánál. A második játékrészben aztán felszabadultak a zalaiak, és végül 5-0-ra nyertek. Daru Bence három gólig jutott a találkozón, ezzel 22 találatnál állt meg, ami gólkirályi címet ért.

Feljutott az élvonalba a Gyirmót és a Mezőkövesd, míg a harmadosztályban folytatja a Szigetszentmiklós, a Dunaújváros és az Ajka. A másodosztály a következő idényben húsz csapattal indul, az NB III-ból így összesen hét együttes jut fel: a Nyíregyháza, a Cegléd, a Cigánd, a Kozármisleny, a SZEOL SC, a Mosonmagyaróvár és a Dorog.

NB II, 30. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Dunaújváros PASE 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Vági (2., 56.), Sós B. (20.), Tóth B. (27.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Aqvital FC Csákvár 6-0 (2-0)

Gólszerzők: Király P. (18.), Coroian (34., 67.), Zádori (62., 80.), Veszelinov (85.)

Kisvárda Master Good – Szolnoki MÁV FC 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Erős G. (37.), Papucsek (51.), illetve Gajdos (71.)

Soroksár SC – Swietelsky-Soproni VSE 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Koós (79.), Pál A. (92.), illetve Deme (25.)

Szigetszentmiklósi TK-Erima – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-3 (0-2)

Gólszerzők: Zsiga E. (29., 79. – a másodikat tizenegyesből), Fekete Á. (41.)

Kiállítva: Kovács J. (78. – SzTK)

Gyirmót FC – BFC Siófok 3-4 (3-2)

Gólszerzők: Simon András (11.), Paku (32.), Kiss M. (36.), illetve Nagy J. P. (tizenegyesből 13.), Murka (29.), Paudits (85., 90.)

Kiállítva: Lázár P. (12. – Gyirmót)

Budaörsi SC – Vác FC 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Menyhárt (10.), Hegedűs J. (tizenegyesből 45.), Sajbán (60.)

Kiállítva: Tóth F. (44. – Vác)

Zalaegerszegi TE FC – FC Ajka 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Daru B. (45., 63., 86. – a másodikat tizenegyesből), Városi V. (71.), Bedi (83.)

vissza a címlapra
  • Címkék:
  • nb2

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

TALLINN, ESTONIA - AUGUST 15: Karim Benzema of Real Madrid jumps over a tackle from Stefan Savic of Atletico Madrid during the UEFA Super Cup between Real Madrid and Atletico Madrid at Lillekula Stadium on August 15, 2018 in Tallinn, Estonia.  (Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.