NB II

Így néz ki az NB II jövő évi mezőnye

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 01. 07:27

Több csapat is albérletben játszhat – erős húszas mezőny jöhet össze.

Bár még egy forduló hátravan a 2015–2016-os másodosztályú bajnokságból, a nagy kérdések – egy kivételével – eldőltek, azaz kialakult a jövő évi NB II mezőnye.

Az MLSZ Licencadó Bizottsága megtárgyalta az első körben elutasított klub(ok) fellebbezését és meghozta végleges határozatát. Ezek szerint 2016. július 30-án a másodosztályban kezdi meg szereplését az élvonalból kiesett Puskás Akadémia és Békéscsaba. Megfelelt az indulás feltételeinek, s megkapta a rajtengedélyt a jelenlegi másodosztály csapatai közül a Soroksár, a Balmazújváros, a Budaörs, a Csákvár, a Kisvárda, a Siófok, a Sopron, a Szeged, a Szolnoki MÁV és a Vác – foglalta össze a Soroksár SC hivatalos honlapja.

Az NB III-ból idén hét csapat jut fel, s valamennyi rendelkezik érvényes licenccel: keletről a Nyíregyháza és a Cegléd, a Közép-csoportból a Kozármisleny és a SZEOL, nyugatról pedig a Mosonmagyaróvár, illetve a Dorog. Legjobb harmadikként a Cigánd jut fel a másodosztályba.

Ez összesen tizenkilenc csapat. A huszadik helyre még két csapat „pályázik”: az élvonalba jutásról álmodozó Mezőkövesd és Zalaegerszeg. Közülük a vesztes fél, azaz az NB II-ben végül harmadik helyen végző csapat marad a következő bajnoki esztendőre is a másodosztályban. Ez minden bizonnyal a ZTE lesz, melynek kétpontos hátrányt kellene ledolgoznia riválisával szemben az utolsó játéknapon, miközben a borsodi alakulat a már kiesett Dunaújvárossal játszik hazai pályán.

Még három együttes kapta meg az NB II-es licencet – Ajka, Győri ETO, Újbuda –, ám ezek alanyi jogon idén nem értek el olyan helyezést, mely feljogosítaná a másodosztályú indulásra.

A 2016–2017-es szezon a szigorú licencelbírálási rendszer ellenére sem ígérkezik egyszerű menetnek. A zuhanyhíradó szerint ugyanis több csapat is „albérletben” rendezi majd hazai összecsapásait pályája átépítése miatt: a Cegléd Szolnokra, a Kozármisleny Pécsre, a Mosonmagyaróvár Győrbe, a SZEOL Kecskemétre, a Cigánd Balmazújvárosba, a Vác Dunaújvárosba, a Budaörs Csákvárra költözhet – teszi hozzá a lap.

vissza a címlapra
  • Címkék:
  • nb2

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Valencia's Argentinian defender Ezequiel Garay (R) challenges Atletico Madrid's Spanish forward Diego Costa during the Spanish League football match between Valencia and Atletico Madrid at the Mestalla Stadium in Valencia on August 20, 2018. / AFP PHOTO / JOSE JORDAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.