NB II

Három-négy minőségi labdarúgót igazolna nyáron az NB I újonca

A Gyirmótnál a győri szurkolókra is számítanak.

Nagyot fordult a világ egy év leforgása alatt Győr-Moson-Sopron megyében. Tavaly kizárták az élvonalból és a harmadosztályba száműzték a Győri ETO csapatát, a térség zászlóshajója ettől fogva az NB II-es Gyirmót együttese lett. A helyzet mostantól tovább élesedik, ugyanis a bajnoki címet szerző és a történelme során első ízben legmagasabb osztályba jutó gyirmótiak egyre látványosabban szerepelnek, miközben a Győri ETO szenved az NB III-ban. A Gyirmót FC NB II-es bajnokcsapatának edzőjét arról kérdezte a hlsz.hu, hogy érzi-e már a mindennapokban klubjának megnövekedett respektjét?

– Egyelőre ebből nem sokat érezni, hiszen még tart a bajnokság. Akkor számítok majd komolyabb változásra, ha elkezdődik a következő idény, amikor már a legjobbak között leszünk mi is – válaszolt Bene Ferenc. – Büszke vagyok a szakmai stábomra, a játékosaimra, és arra, hogy a diósgyőri utánpótlásnál már megismert edzésmódszerem itt is jól működik. A pontvadászat vége előtt több fordulóval már bajnokok vagyunk, valóra váltva ezzel a gyirmótiak több éves álmát.

Adódik a kérdés: átszállójegyet vesznek az NB I-be, vagy hosszabb távra terveznek?

– A másodosztály és az első osztály között húsz-harminc százalékos minőségi különbség van. Szerencsére nálunk a tervszerű munkának köszönhetően építhetünk a mostani bajnokcsapatra, és csak három-négy minőségi, a jelenlegi állományhoz képest jobb képességű labdarúgó leigazolására lesz szükség. A feltételek megléte esetén hosszú távon is biztosíthatjuk helyünket a legjobbak között. A Győri ETO, mint tradicionális klub, mindig megmarad a térség elitcsapatának, de számítok a lokálpatrióta helyi közönségre, akik megtölthetik majd az öt és félezres új arénánkat. Képesek vagyunk önálló életre akár a régi fényében ragyogó Győri ETO mellett is.

A szakember arról is beszélt, hogy körvonalazódnak-e már klubtulajdonosi oldalról a folytatás paraméterei.

– Ez még csak a közeljövőben lesz aktuális kérdés. Tény, hogy még le kell ülnünk tárgyalni a folytatásról, meg kell ismernem az NB I-es szerepléshez rendelkezésre álló hátteret, át kell alakítani a klub struktúráját, és stratégiáját. Lehetőségek szempontjából jól állunk. Az élvonalra alkalmas stadion mellett három edzőpályánk is van, de klubszinten számtalan területen kell még fejlődnünk, hogy megüssük az élvonalban elvárt mértéket.

Olvasói sztorik