NB II

Bognár Györggyel akar visszajutni az NB I-be a Puskás Akadémia

Szakmai igazgatóként veszi át a kiesett csapatot a volt válogatott futballista, Szijjártó István marad az edzői stábban.

Az első osztályból kiesett Puskás Akadémia vezetését Bognár György veszi át, a hírt maga a tréner erősítette meg a Rangadónak. Bognár a Csákvár csapatánál dolgozott mostanáig, szakmai kapcsolatban a felcsúti egyesülettel, ez a kapcsolat a jövőben is megmarad.
– Több játékos érkezett hozzánk a Puskás Akadémiáról, így folyamatosan kapcsolatban voltunk, ezért merült fel a nevem náluk, én pedig elvállaltam a feladatot. A kapcsolat megmarad, csak az irány fordul meg, most én viszek magammal játékosokat a Puskáshoz – mondta Bognár György.

A tréner szakmai igazgatóként dolgozik majd, az első csapat tartozik hozzá, a célkitűzés pedig egyértelmű, vissza kell jutni az élvonalba.
– Ez most egy szép kihívás a számomra, ráadásul össze tudom egyeztetni minden más elfoglaltságommal, így a televíziós munkámmal is – mondta a Sport TV szakértőjeként is dolgozó Bognár – Az elmúlt tíz évben nem hiányzott az élvonalbeli edzői munka, most sem NB I-ben dolgozom majd, de ez a feladat tetszik, hiszen van határozott cél.
Bognár György azt is elmondta, a csapat melletti stáb változatlan marad, tehát a Puskás Akadémia megbízott vezetőedzőjeként az utolsó három fordulóban dolgozó Szijjártó István is benne lesz, ahogy Pethő Zoltán és a kapusedző Disztl Péter is.

A szakember érkezését a klub hivatalos honlapjánis megerősítette.

Olvasói sztorik