NB II

Elnézést kért a gyirmóti szurkolókat szállító buszsofőr

Padkára hajtott, ettől billent meg a busz.

Ahogy arról hétvégén írtunk, az NB II-ben szereplő Gyirmót FC szurkolói bajnoki mérkőzésre, Zalaegerszegre tartva balesetet szenvedtek Bakonypölöske és Noszlop között. Az őket szállító autóbusz az út melletti árokba csúszott és az oldalára fordult. A szurkolók közül hárman súlyosabban, tizenketten könnyebben sérültek meg. Előbbiek közül ketten még hétfőn is kórházban voltak. A legsúlyosabb sérültnek eltörött a bordája, őt mentőhelikopterrel szállították a veszprémi kórházba – foglalja össze a súlyos balesetet a Kisalföld.

A buszba beszorult szurkolót, Gasztonyi Józsefet jelenleg is az ajkai kórházban ápolják.

– Az ötödik sorban ültem, s láttam, ahogy a busz megbillen, s éreztem, hogy fel fog borulni. Sikerült valahogy megkapaszkodnom, de a kiszakadt üléssel együtt a busz másik oldalára zuhantam. Nem nagyon tudtam megmozdulni, s megkértem a többieket, ne is nyúljanak hozzám. Nagyon gyorsan odaértek a tűzoltók, akik a mentőkkel együtt emeltek ki a buszból – idézte fel a baleset pillanatait Gasztonyi József.

– A kórházban kiderült, bár még most is nagyon fáj, nem törött el a vállam. A mellkasomat is megüthettem, nehezen veszem a levegőt – árulta el a lapnak a gyirmóti szurkoló, aki délután értesült arról, hogy Zalaegerszegen vereséget szenvedtek kedvencei.

– Sokan hívtak, s persze hogy megkérdeztem, mi lett a meccs végeredménye. Sajnálom, hogy kikaptunk, s annak sem örültem, hogy a kézilabdás lányoknak nem sikerült a Bajnokok Ligáját megnyerniük. Úgy látszik, ez egy fekete vasárnap volt – tette hozzá a drukker, aki még azt is elmondta, ha szerveznek utazást, s ha teheti, a baleset ellenére elkíséri majd ezek után is a gyirmótiakat, mert „a csapatnak szurkolni kell”.

A lap hétfőn már idézte a buszt vezető sofőr közvetlen baleset utáni szavait, tegnap sikerült beszélni is vele. Függ József rutinos vezető, nem tegnap kezdte a pályát.

– Azzal szeretném kezdeni, hogy elnézést kérek a baleset miatt az utasaimtól, mindenkinek, aki megsérült, jobbulást kívánok. Negyvenkét éve vezetek, még nem volt balesetem. Már az egyenes szakaszon valahogy a padkára kerültünk, ahonnan megpróbáltam visszakormányozni a buszt. Hiába akartam, nem sikerült. A kanyar közelében már fékeztem, ahogy tudtam, s hátrakiáltottam, hogy vigyázzanak. Ekkor már tudtam, hogy felborulunk. Bár furdal a lelkiismeret, egész éjjel nem aludtam, örülök, hogy nem lett súlyosabb következménye a balesetnek.

A Kisalföld elérte a veszprémi kórházba szállított sérültet is.

– Két bordám törött el, de most már kicsivel jobban vagyok. Ha minden jól alakul, holnap átszállítanak Győrbe, ahol tovább gyógyulhatok – mondta Nagy Ferenc.

Olvasói sztorik