NB II

NB II: nézze meg a gólt, amitől Orbán Viktornak rossz kedve lett

Rangadó
Rangadó

2016. 04. 09. 15:15

Átadták az újjáépített Tiszaligeti Stadiont, de a Szolnok kikapott.

Csaknem négy év munka után ünnepélyesen átadták az újjáépített Tiszaligeti Stadiont szombaton Szolnokon.

Orbán Viktor miniszterelnök avatóbeszédében elmondta: a komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint kétmilliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárdot tett ki. Ebből a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a TAO-rendszerből – a társasági adóból befolyó forrásból – biztosították, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást a nemzeti stadionfejlesztési program keretében.

Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke elmondta: Magyarországon a Tiszaligeti Stadion az első azon felújított és újonnan épülő stadionok sorában, amelyek a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében és a TAO-program jóvoltából épülnek.

A munkálatok 2012 nyarán kezdődtek. Előbb a stadion centerpályának átépítésére és fűtésének kiépítésére került sor, majd elkészült a stadion világítása, a transzformátorállomás, egy 24 négyzetméteres eredményjelző, és megépült a külső kerítés is. 2013–2014-ben elbontották az északi, keleti és déli lelátókat, 2014–2015-ben a főépületet.

Utóbbi helyére új főépület került, kialakították a belső parkolókat, és elbontották a nyugati lelátót is. 2015–2016-ban kezdődött a lelátók építése, létesítettek egy termál kutat és a hozzá kapcsolódó fűtési rendszereket is kialakították. A fűtést és a világítást zöld energiával biztosítják. A munkálatok befejezése után a Tiszaligeti Stadion lelátói 3437 embert képesek befogadni.

A szalagátvágás után bemutatót tartottak a Szolnok utánpótlás-játékosai, 13 órakor pedig elkezdődött a Szolnoki MÁV FC – Vác FC NB II-es bajnoki az újjáépített stadionban.

A 22. percben a hazai tizenhatoson belül egy kézzel érintett labda miatt Rusvay büntetőből szerzi meg a vezetést: 0-1

Közzétette: Vác FC – 2016. április 9.

A 22. percben a hazai tizenhatoson belül egy kézzel érintett labda miatt Rusvay büntetőből vezetést szerzett a vendégcsapatnak, és az eredmény nem is változott, úgyhogy Orbán Viktor szeme láttára elvesztette a stadionavatót a szolnoki együttes.

A hazai csapat idén még nyeretlen, négy döntetlen mellett harmadszor kapott ki.

NB II, 22. forduló

Szolnoki MÁV FC – Vác FC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Rusvay (tizenegyesből 22.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Budaörsi SC 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Achim (25.), Király P. (28.)

Kisvárda-Master Good – Szigetszentmiklósi TK-Erima 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Koszta (14., 62.), Délczeg (58., 84.), Cseri (88.)

Soroksár SC – FC Ajka 1-0 (1-0)

Gólszerző: Csilus Á. (20.)
Kiállítva: Gyepes (68. Soroksár)

Aqvital FC Csákvár – Dunaújváros PASE 4-0 (1-0)

Gólszerzők: Kocsis (34.), Molnár T. (49.), Molnár Cs. (56.), Huszárik (62., öngól)

Zalaegerszeg – BFC Siófok 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Wittrédi (43.), Bedi (56.), Horváth R. (82.)

Később:

Április 10. vasárnap

17 óra: Gyirmót FC – Mezőkövesd-Zsóry

Pénteken játszották:

Soproni VSE – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-2 (1-2)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Manchester United's Belgian striker Romelu Lukaku pressures Brighton's Cameroonian defender Gaetan Bong (L) during the English Premier League football match between Brighton and Hove Albion and Manchester United at the American Express Community Stadium in Brighton, southern England on August 19, 2018. / AFP PHOTO / Glyn KIRK / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.