NB II

Szlovén ellenféllel döntetlenezett a ZTE

Debütált az új eredményjelző.

Több más együttes mellett a ZTE sem csak edzéssel üti el a válogatott mérkőzések miatti szünetet. Az NB II 2. helyezettje pénteken 16:30-as kezdéssel a szlovén első osztályú Rudar Velenjével találkozott a ZTE Arénában.

A kék-fehérek így kezdtek: Szappanos – Sundas, Gyagya, Forgács, Szalkai, Bedi, Wittrédi, Koller, Babati, Horváth, Gottfried.

Wittrédi remek góljával szerzett vezetést a ZTE, de egy nagy védelmi hiba után Eterovic révén egyenlítettek a vendégek. Az első félidő utolsó pillanataiban Babati remek egyéni megmozdulás után lőtte ki a bal sarkot.

Fordulás után mindkét csapat sokat cserélt, itt is, ott is adódtak helyzetek, de végül a Rudarnak sikerült az egyenlítés. Egy távoli bombát még védeni tudott a csereként beállt Kovács, de a kipattanót már nem hibázta el Krcic. Wittrédi, Ekker és Gyagya is kihagyták a meccslabdát, így 2-2-es döntetlen lett a vége.

A mérkőzésen debütált a ZTE Aréna új eredményjelzője.

Olvasói sztorik