NB II

„Láttam, hogy kint áll a kapus” – megszólalt az NB II-es csodagól szerzője

Kapcsolódó cikkek

Már beszámoltunk róla, hogy milyen szenzációs gól született az NB II-es fordulóban: a mezőkövesdi Hegedűs Dávid a félpályáról ívelt a hálóba a Sopron ellen 2-1-re megnyert bajnokin. A játékos most a klubhonlapnakelevenítette fel a találatot.

– Láttam, hogy kint áll a kapus, aztán mondom, megpróbálom átrúgni felette. Szerencsére jól találtam el és sikerült gólt szereznem belőle. Ilyet még nem rúgtam. Eljátszottam már a gondolattal, hogy jó volna. Most szerencsére jól ült el, ráadásul győztes is volt, úgyhogy most nagy az öröm – foglamazott.

Nem csak a találatról, a találkozó egészéről is beszélt.

– Nehéz mérkőzés volt, benne volt a csapatban az elmúlt két kilencven perc, amikor tíz emberrel játszottunk. Szerencsére megvan a győzelem, ez fontos volt, így továbbra is tartjuk a lépést a Zalaegerszeggel. A mester kérte félidőben is, hogy támadjunk vissza, agresszíven játsszunk, szerencsére meg lett a három pont. A győzelem ellenére voltak hibák, ezeket próbáljuk javítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.