NB II

Nagy Tibor: „A legjobb nyolcban a helyünk”

A Vác vezetőedzője nem elégszik meg a jó rajttal.

Kapcsolódó cikkek

Kiváló formában van az NB II-ben szereplő Vác. A frissen feljutott csapat az elmúlt öt forduló tabellája alapján a Zalaegerszeggel holtversenyben áll az élen, és biztos kiesőből hirtelen bennmaradóvá vált, közelítve a középmezőnyhöz. Az elmúlt öt fordulót már a Sisa Tibor lemondását követően a csapatot átvevő Nagy Tibor, a Vác legendás játékosának irányításával teljesítette az együttes – vele beszélgetett a Rangadó.hu munkatársa.

– Nem hiszem, hogy különösebben nagy titok lappangana a sikerességünk mögött. Maguk a játékosok dolgoznak keményen, és játszanak úgy, hogy most ilyenekről beszélhetünk. Az viszont biztos, hogy elődömhöz képest teljesen más stílust játszunk, inkább a támadófutballt tartjuk szem előtt, a labdarúgóim pedig alkalmasak erre – értékelt Nagy.

– Ami a jövőt illeti, továbbra is a bennmaradás a cél, a vezetők is ezt fogalmazták meg felém kinevezésemkor. Az, hogy öt meccsből 13 pont összejött, ez szép és jó, de még csak a kezdet. Messze a vége, bármi lehet még. A keret egyértelműen képes teljesíteni ezt a várakozást, véleményem szerint az első nyolcba való. Ezt a játékosok múltja és tudása alapján mondom. Persze biztosan érnek még kudarcok, de dolgozunk. A szerencsére is szükségünk lesz időnként – vélekedett a vezetőedző.

A Vác a legutóbbi fordulóban az ellen a Dunaújváros ellen tudott nyerni, ahonnan a télen pénzügyi problémák miatt majdnem minden profi szerződésű játékos távozott.

– Tehetséges labdarúgók kapnak szerepet, akik a nagy lehetőség kapujában rendkívül lelkesek, küzdenek. Van bennük lehetőség. Ezzel együtt az eredményeken azért meglátszik, hogy ennyien egyszerre szerepelnek a pályán – mondta Nagy.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik