NB II

Győzelemmel folytatta a Szigetszentmiklós

Felkészülési mérkőzés
Szigetszentmiklósi TK-Erima – Rákosmente KSK 3-1 (1-1)
Szigetszentmiklós
SzTK: Sánta – Gubacsi, Vágó, Kovács J., Horváth P. – Nikolin, Barna, Hevesi-Tóth, Balázs – Kokenszky, Vólent. 2. félidő: Sánta – Puskás, Benkő-Bíró, Kovács J., Gulyás – Irmes, Nikolin, Horváth P., Polyák – Szepessy, Szabó B. Edző: Vágó Attila
Gólszerzők: Kokenszky, Szepessy, Szabó B., illetve Fitos

Bár napsütésben vonultak ki a pályára a csapatok, a szél miatt igencsak fagyos hangulatban tudta le a csütörtöki edzőmeccsét a másodosztályú Szigetszentmiklós a Rákosmente ellen – derül ki a klubhonlaptudósításából.

Az első félidőben, némi meglepetésre, az NB III-as vendégcsapat szerzett vezetést Fitos góljával, ám egy ellentámadás végén Kokenszky egyenlített. A fordulás után Polyák bal oldali beadása után Szepessy Róbert szép kapáslövéssel szerzett vezetést a hazaiaknak, majd Szabó Bence is betalált, így végül a saját javára fordította a mérkőzést az SzTK.

– Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ekkor mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. A fordulás után aztán kijött a két csapat közti osztálykülönbség. Örülök neki, hogy nyertünk és annak is, hogy olykor jól játszottunk – értékelt a szigetszentmiklósiak vezetőedzője, Vágó Attila.

A csapat legközelebb szombaton 11 órakor lép pályára: Szigetszentmiklóson fogadja az NB I-es Paksot.

Olvasói sztorik