NB II

Vereséggel kezdte a felkészülést Pintér csapata

Felkészülési mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC – REAC 2-3 (1-1)
Mezőkövesd
Mezőkövesd: Horváth T. – Fótyik, Nánási, Szilvási P., Csirmaz, Tajthy, Nicorec, Tóth B., Rácz, Karacs, Sós. Cserék: Dombó, Polényi, Máté, Molnár, Nagy J., Heffler, Lukács, Tamási. Edző: Pintér Attila
Mezőkövesdi gólszerzők: Tóth B. (25.), Molnár G. (55.)

A REAC ellen kezdte edzőmérkőzéseinek sorát a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC. Pintér Attila a szerdai találkozón debütált a csapat vezetőedzőjeként.

A kövesdiek Twitter-oldalának beszámolójábólkiderül, szoros csatát vívott egymással a két fél: a szintén debütáló Tóth Bence révén a Pintér-csapat szerzett vezetést a 25. percben, ám hét percre rá egyenlítettek a vendégek.

A második félidő is hasonló forgatókönyvet hozott: Molnár Gábor mintegy tíz perc után újra előnyhöz segítette csapatát, de a vendégek nem adták fel, s öt perccel később már 2-2 állt az eredményjelzőn. A hajrába érve aztán fordított is a harmadosztályú ellenfél: a 87. percben már 3-2-re a vendégek vezettek. Az eredmény nem is változott a végén: vereséggel kezdte felkészülését a Mezőkövesd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik