NB II

A Real Madrid ellen remeklő kapus Szigetszentmiklósra igazolt

Vajda Dániel a Honvédtól érkezik kölcsönben.

Kapcsolódó cikkek

Az élvonalbeli Bp. Honvéd tavaszra kölcsönadta a Szigetszentmiklósi TK-nak a helyi nevelésű Vajda Dánielt. A kapus csütörtökön csatlakozott is a kerethez – adta hírül az sztkfutball.hu portál.

A játékos ismerős környezetbe került, hiszen 2007-ben az SzTK-nál kezdett el futballozni, majd 2011-ben igazolt át a fővárosi egyesülethez. Az ország akkor ismerhette meg a kapus nevét, amikor a tavaly tavaszi Puskás-Suzuki Kupán őt választották meg a torna legjobb kapusának – a spanyol Real Madrid elleni fináléban több bravúrt is bemutatott.

Vajda korábban tagja volt az U17-es és az U18-as válogatott keretének is. Szerepelt a Honvéd NB III-as csapatában és több alkalommal bekerült az NB I-es keretbe is.

– Fejlődni szeretnék, nem pihenni, hanem védeni jöttem Szigetszentmiklósra – mondta Vajda Dániel. – Tudom, hogy a keret három kapusa közül én vagyok a legfiatalabb, de akkor is szeretném kiharcolni a helyem a kezdőben. Borsos Vilmos kapusedzőt jól ismerem, hiszen fiatalabb koromban nagyon sokat edzettem vele. Köszönöm a Honvédnak, hogy elengedtek erre a fél évre, szeretném bebizonyítani a tudásomat.

Olvasói sztorik