NB II

Pintér Attila nagybevásárlásba kezdett Mezőkövesden

Több új arc is feltűnt az NB II-es csapat első edzésén.

Megkezdte a téli alapozást a Mezőkövesd: átalakult a szakmai stáb, és új arcok is felbukkantak a játékosok között. Az első napon beszélgetés, kinti gyakorlás és konditermi munka szerepelt a programban. A folytatásban az első héten csütörtök és szombat kivételével napi két edzést vezényel majd Pintér Attila vezetőedző, aki segítőjével, Farkas Józseffel tartotta az első gyakorlást.

– Ahogyan a sajtótájékoztatón is említettem, Farkas József és Ulbert Tibor fogja segíteni a munkámat. Ha találunk megfelelő embert, akire szükségünk van és mozdítható, akkor vele szeretnénk még bővíteni, de jelen pillanatban így állunk, így dolgozunk – mondta a klubhonlapnakPintér Attila.

A vezetőedző egy edzés után még nem akart véleményt formálni a csapatról. Két új arc is volt viszont a csapatban, akikről elmondta, Mihai Nicoreccel (FC Farul Constanta, román másodosztály) szóban már megállapodott a klubvezetés, és szerinte a Szolnokról érkezett Tóth Bence is Mezőkövesdre szerződhet. A folytatással kapcsolatban elmondta, edzőtábort nem terveznek, csak, ha az időjárás nem lesz kegyes.

– Rövid a felkészülési időszak, s nem szeretnénk 4-5 napot elvesztegetni az utazással, regenerálódással, s még a hazamenetellel. Természetesen, ha az időjárás úgy alakul, akkor lesz B-tervünk arra is – tette hozzá Pintér.

Olvasói sztorik