NB II

Valószínűleg megvan az új edző Dunaújvárosban

Dobos Barna visszatérhet az NB II-es együttes kispadjára.

„Természetesen megérintett”

Sallóit arról is kérdezték, megviselte-e, hogy a norvégok elleni Eb-pótselejtező előtt vált meg tőle és Szabics Imrétől a válogatott új szövetségi kapitánya, Bernd Storck.
– Magánemberként természetesen megérintett, közel másfél évet dolgoztam a csapattal, ráadásul sikeresek voltunk. Bernd Storck úgy döntött, az általa választott szakemberekkel szeretné megvívni a selejtezőket. Megértettem a döntését, nagyon szurkoltam a fiúknak, büszke vagyok, hogy Dárdai stábjának tagja lehettem.

Sallói István, az NB II-es Dunaújváros sportigazgatója a feol.hu-nak adott interjút a 2015-ös évről. Ebben természetesen szóba került Artner Tamás vezetőedző távozása és a lehetséges utódja is.

– Dolgoztam most is, a futballban nincsenek ünnepnapok. Játékosok jönnek mennek, folyamatosan tárgyalni kell, ügyeket intézni, ráadásul Újvárosban a vezetőedző távozott, tehát a szakmai munka átvétele ügyében is akad tennivaló. Artner Tamás kérdezte a klub hosszabb távú koncepcióját, amire azt válaszoltuk a vezető társaimmal, hogy most a legfontosabb az egyesület anyagi helyzetének megnyugtató rendezése, Artnerrel békében elváltak útjaink. A tavaly nyári, élvonalból való kiesés után a főszponzor távozott, a tervezett támogatói bevételek nem realizálódtak a megfelelő mértékben. Azon dolgozunk, hogy a klubot stabilizáljuk – kezdte a helyzet értékelését.

A honlap rákérdezett az új szakvezető személyére is, amelyre első körben Sallói azt mondta, alighanem házon belül fogják megoldani. Ezután dobták be a gárdát másfél éve az élvonalba juttató klubigazgató, Dobos Barna nevét.

– Ez is egyfajta forgatókönyv, aminek nagy a valószínűsége. Azt hiszem, egyetlen hazai klub sincs annyira jól eleresztve pro licences trénerekből, mint mi, Lőrincz Emil az U17-es, Jakab Elek az U19-es, Dobos Barna és jómagam is rendelkezem a legmagasabb edzői képesítéssel. Néhány hónapja vizsgáztam, nem akarok feltétlenül edzősködni, de nem kizárt, hogy megpróbálom. Amikor a futballt befejeztem, hazatértem Izraelből, úgy döntöttem, inkább vezető leszek, mint edző. Kicsik voltak a gyerekek, úgy gondoltam, vezetőként kevésbé leszek kiszolgáltatva, nem vándorolok állandóan, mégis gyakran bekövetkezett. A válogatott technikai vezetője lettem Bicskei Bertalan kapitánysága idején, majd ügyvezető Siófokon, Újpesten, Diósgyőrben, Újpesten sportigazgató, Kecskeméten klubigazgató, jelenleg sportigazgató. Az igazság az, mindig olyan klubnál kapok szerepet, amely jelentős problémákkal harcol, jó lenne egyszer egy olyan együttesnél munkát vállalni, ahol nem válságmenedzselés a dolgom, hanem nyugodtan lehet építkezni. Remélem, egyszer ez is megadatik – tette hozzá.

Olvasói sztorik