Sowunmi Thomas ismert neve a magyar labdarúgásnak. Hosszú karrierje során számos csapatban megfordult, az első olyan rendszerváltás utáni ismert játékos, aki kevéssé magyaros nevével felhívta magára az emberek figyelmét. A 37 éves támadó három éve az Ajka labdarúgója, de emellett több más dologba is belekezdett már.
– A hétvégén komoly vereségbe szaladtak bele a Dunaújváros ellen, 0-6 lett a végeredmény. Beszámolók szerint a mérkőzést követően fél órán keresztül a kispadon sírt. Igaz ez?
– Nem sírtam, csak az arcomba temettem a kezem. Dühöngtem, forrongtam magamban, egy ilyen vereség ugyanis sosem kellemes érzés.
– Valóban lélektelenül játszottak a társai? Elégedetlen volt velük?
– Olyan nap volt, amikor senkinek semmi nem jött össze, az ellenfélnek meg épp fordítva: amibe belerúgtak, gól lett. Azt, hogy ki hogyan játszott, mindenki maga érzi. Én például rosszul játszottam, tudom is magamról. Emiatt nem kritizálhatok senkit, de az eredmény természetesen azt mutatja, hogy a többieknek sem ment a játék.
– Beszéljünk a jövőről. Meddig akar még ezen a szinten játszani?
– Ahogy a sors hozza, nem tervezgetek. Már most is inkább másodedzőként számítanak rám, de be kellett ugranom, mivel a csatártársaim sérüléseket szenvedtek. Hosszú távon is emellett maradnék. Már jelenleg is edzősködöm a Videoton FC utánpótláscsapatainál, továbbra is ezt választanám. A tavalyi önkormányzati választásokon való indulásom (az LMP színeiben Székesfehérváron indult – a szerk.) inkább csak egy baráti segítségnyújtás volt „sosem lehet tudni” alapon. Úgy érzem, nem nekem való.
– Hogy tudja most összeegyeztetni az edzősködést és a profi labdarúgást?
– Ajkán elég rugalmasak, így megoldható. Szerencsére általában nem kell kihagynom edzést, nem ütközik a székesfehérvári munkámmal. Hétfőn a mérkőzések utáni első tréningen minden alkalommal részt veszek, hiszen akkor értékeljük a hétvégi találkozót. Ekkor nem tudok a Vidihez menni.
– 13 évesen kezdett el focizni, a csapattársai zöme ekkor már régen igazolt játékos volt. Nem érezte ezt hátránynak akkor vagy a karrierje során?
– A csapattársaim mind sportiskolások voltak, én nem. A technikai hátrányom megvolt, talán még most is megvan. Sokat tettem, dolgoztam azért, hogy behozzam a lemaradást. Sikerült, ahogy sikerült.
– Kilenc csapatnál is megfordult karrierje során. Hol szeretett leginkább játszani?
– Minden állomásnak megvolt a maga szépsége. A Fradinál értem el a legszebb sikereket. Jó, mozgalmas időszak volt. De ugyanígy jól éreztem magam Siófokon, a Vasasnál és több más helyen is.
– Melyik korábbi csapattársával tartja leginkább a kapcsolatot, kivel van jóban?
– Hébe-hóba sok emberrel beszélek, de Szűcs Lajossal a leggyakrabban. A Siófokból Kanta Szabolccsal, Milinte Árpáddal szoktunk társalogni – utóbbi szintén edzősködik a Videotonnál is.
– Ki volt a legjobb játékos, akivel valaha egy csapatban játszott?
– Fogós kérdés. Elsősorban a Fradiból tudnék neveket kiemelni, Szűcs Lajos, Lipcsei Péter és Gera Zoltán jutnak először eszembe. Külföldről Scott Brown a Hiberniannál volt a csapattársam, ő azóta a Celticben játszik és csaknem 50-szeres skót válogatott.
