nb2
NB II

NB II: kihasználta ellenfelei botlását a Gyirmót

A Mezőkövesd és a ZTE sem nyert; második a Budaörs, tapad az élmezőnyre a Szeged.

Kapcsolódó cikkek

Hét mérkőzést rendeznek szombaton a másodosztály 12. fordulójában.

A listavezető Gyirmótot üldöző Mezőkövesd 26 perc elteltével már 2-0-ra vezetett a Szigetszentmiklós vendégeként. A találkozót azonban nem sikerült megnyerni, ugyanis a második félidő első felében egyenlített az SzTK. A meccslabda Máté János előtt volt, amikor Vágó Levente kezezése – ami piros lapot ért – után büntetőt rúghatott a 84. percben, de ezt Sánta András fogta, így maradt a 2-2.

Három kiállítást és gólzáport hozott a Kisvárda–Balmazújváros keleti rangadó. A találkozót hármas emberelőnyben befejező hazaiak Kiss László, Papp Ferenc és Kónya Márk kiállítását öt góllal büntették.

A Soroksár a meccs hajrájában döntötte el a Vác elleni meccset: Gohér Gergő mintegy harminc méterről a bal felsőbe tekert szabadrúgása után Zsivóczky-Pandel Péter a 87. percben volt eredményes, és bár Frank Richárd a 92. percben még szépített, 2-1-re a Soroksár diadalmaskodott.

A Szeged vendégeként pont nélkül maradt az élmezőnyhöz tartozó Zalaegerszeg, és a Budaörs is otthon tartotta a pontokat a Siófok ellen.

Mészárlást rendezett a Dunaújváros Ajkán. Az első játékrészben még csak két gólos volt az előnyük, de a szünet után futószalagon szállították a gólokat Artner Tamás fiai.

A Gyirmót egy nagyon szoros találkozón erősítette meg első helyét a tabellán. Vass Patrik találatára Baracskai még válaszolni tudott, ám Tóth Norbert a hosszabbításban döntötte el a három pont sorsát a megyei rangadón.

NB II, 12. forduló

Szigetszentmiklósi TK-Erima – Mezőkövesd-Zsóry FC 2-2 (0-2)

Gólszerzők: Szepessy (48.), Vólent (64.), illetve Hegedűs D. (17.), Fótyik (26.)

Kiállítva: Vágó L. (83.)

Soroksár SC – Vác FC 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Gohér (66.), Zsivóczky-Pandel(87.), illetve Frank (91.)

Kisvárda-Master Good – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Erős G. (29., 85. – mindkettő tizenegyesből), Lucas (62., 78.), Kulcsár K. (91.)

Kiállítva: Kiss L. (28.), Papp F. (49.), Kónya (84.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Szabó P. (16.), Tóth G. (46.)

Budaörs – BFC Siófok 1-0 (0-0)

Gólszerző: Szabó V. (55.)

FC Ajka – Dunaújváros PASE 0-6 (0-2)

Gólszerzők: Fejős (4., 26.), Eppel (55., 91.), Petneházi (68.), Magasföldi (90.)

Gyirmót FC – Soproni VSE 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Vass P. (51.), Tóth N. (93.), illetve Baracskai (73.)

November 1. vasárnap:

14.30: Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.