nb2
NB II

Nyert a listavezető Gyirmót a Vác ellen

Győzelmével a Zalaegerszeg tovább üldözi a másodosztály éllovasát. Az összes szombati eredmény egy helyen!

Kapcsolódó cikkek

Szombat délután hét mérkőzéssel veszi kezdetét a másodosztály kilencedik fordulója.

A listavezető Gyirmót a sereghajtó Vác vendége volt kora délután. Simon András révén már a tizedik percben közel került a vendégcsapat a vezetéshez, de a kapufa a hazaiakkal volt. A folytatásban akadtak lehetőségek, de gól nem született az első játékrészben. A 68. percig kellett várni az első és egyetlen találatra: Beliczky kapufáját követően Tóth Norbert fejelt a hazai kapuba (0-1), ezzel nyert csapata.

A Soroksárnak Budaörsig kellett utaznia ebben a fordulóban. A találkozó a hazaiaknak indult jobban: a 25. percben Szabó Viktor lekészített labdáját Bogáti Péter helyezte a kapuba (1-0). A második játékrészben Sajbán esett el Gyepes mellett, a játékvezető tizenegyest ítélt – a büntetőt Bogáti váltotta gólra, így egy óra játékot követően már kettővel ment a Budaörs (2-0). A hajrában mindent megtettek a vendégek a szépítésért, és Gohér Gergő szabadrúgása utat is talált a kapuba a 87. percben (2-1), de újabb gólt már nem sikerült szerezni.

A Szigetszentmiklós és az Ajka az első negyvenöt percben nem bírt egymással, a második játékrész elején azonban gyorsan jött a gól: a hazai SzTK játékosa, Balázs Richárd találta üresen magát egy beadás után az ötös sarkánál, és közvetlen közelről nem hibázott (1-0). Az előnyt Vólent Roland duplázta meg a végén – 2-0-ra nyert a Szigetszentmiklós.

A Balmazújváros a Csákvár elleni hazai mérkőzéssel folytatta. A találkozó elején alig forogtak veszélyben a kapuk, néha-néha jutottak csak el lövésig a csapatok. Fél óra után aztán nagyobb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, aminek a 42. percben meg is lett az eredménye: Pintér Norbert passzát Kónya Márk váltotta gólra (1-0). Gyors góllal nyitotta a második játékrészt a Balmazújváros: Papp Ferenc egy szögletet követően bólintott a hálóba az elalvó védők közül (2-0). A 62. percben szépített a Csákvár: Oldal Tibor vette be a hazai kaput (2-1). Vajda Sándor találata döntötte el a meccset: a 75. percben Nagy megpattanó beadását váltotta gólra (3-1), majd a végén Belényesi Miklós lőtt a léc alá, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

A Sopron a Siófok vendégeként a 32. percben szerzett vezetést Grabant Bence révén, majd az 59. percben Zamostny Balázs is betalált. Erre nem volt válasza a hazaiaknak, így végül 2-0-ra nyert a Sopron.

A két estére maradt találkozón a ZTE és a Dunaújváros is minimális győzelmet aratott, előbbi az utolsó percekben már emberhátrányban is játszó Szolnokot győzte le Daru Bence góljával, míg a DPASE Melczer Vilmos találatával verte a Szegedet.

NB II, 9. forduló

Dunaújváros PASE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (0-0)

Gólszerző: Melczer (63.)

Zalaegerszegi TE FC – Szolnoki MÁV FC 1-0 (1-0)

Gólszerző: Daru B. (8.)

Kiállítva: Rokszin (86.)

Vác FC – Gyirmót FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Tóth N. (68.)

Budaörsi SC – Soroksár SC 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Bogáti (25., 59. – a másodikat tizenegyesből), illetve Gohér (87.)

Szigetszentmiklósi TK-Erima – FC Ajka 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Balázs R. (48.), Vólent (86.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Aqvital FC Csákvár 4-1 (1-0)

Gólszerzők: Kónya (42.), Papp F. (46.), Vajda (75.), Belényesi (91.), illetve Oldal T. (62.)

BFC Siófok – Soproni VSE 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Grabant (32.), Zamostny

Október 3. szombat:

18 óra: Dunaújváros PASE – Szeged 2011-Grosics Akadémia

18 óra: Zalaegerszegi TE FC – Szolnoki MÁV FC

Október 4. vasárnap:

16 óra: Mezőkövesd-Zsóry – Kisvárda-Master Good

Olvasói sztorik