NB II

Tehetséggyanús: 15 éves magyar játékos lőtt gólt az NB II-es csapatban

A Talentum-program keretében az utánpótlás fiataljai is lehetőséget kaptak a Dunaújváros–Iváncsa edzőmérkőzésen a bemutatkozásra. Az U17-es csapat 15 éves játékosa, Dobos Áron csereként lépett pályára, és rögtön egy góllal bizonyította tehetségét – írja a klubhonlap.

– Nagyon örültem, hogy bemutatkozhattam egy edzőmérkőzésen a felnőtt csapatban. Ez visszajelzést adott arra, hogy továbbra is alázatosan kell dolgozni és ott lebeg a cél előttem, hogy bekerülhessek az első csapatba. Csereként álltam be, de úgy érzem jól ment a játék. Szerencsére a csapat is pozitívan fogadott. Szeretnék minél többször részt venni ezeken a mérkőzéseken – fogalmazott Dobos Áron.

– Azok a játékosok léptek pályára, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, kiegészítve az utánpótlásban kiemelkedően szereplő fiatalokkal. Dunaújvárosban nagyon komolyan veszik az utánpótlás-nevelést, hiszen ez a jövő útja. Egyéni képzésekbe fogjuk bevonni őket és időnként edzőmérkőzéseken vesznek részt, hogy megismerkedjünk velük. Akik tegnap pályára léptek, jó teljesítményt mutattak. Van olyan játékos, akiben van jövőkép, de ez hosszú távon fog megmutatkozni. Dobos Áron olyan erényeket csillogtatott, amely előrevetíti, hogy komoly lehetőségek vannak benne. Őt biztosan többször láthatjuk majd ezeken a mérkőzéseken – mondta róla a vezetőedző, Artner Tamás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik