Szalai Vilmos kölcsönjátékosként egy évig Diósgyőrben szerepelt, majd megállapodásának letelte után visszatért Mezőkövesdre. A játékos azonban nem elégedett meg azzal, hogy az NB II-ben focizzon, ezért a klubjától engedélyt kért, hogy másik csapatot keressen magának. Az ügye hetekig húzódott, és az átigazolási szezon végéhez, augusztus 31-hez közeledve megoldás után kiáltott.
Tóth László, a borsodiak szakmai igazgatója aboon.hu érdeklődésére hétfő délután új információkkal szolgált Szalai Vilmos szereplésével kapcsolatban. Az egykor Újpesten nevelkedett futballista az ugyancsak másodosztályú Soproni VSE-ben folytatja pályafutását. Ott, ahol az elmúlt napokban gyakorolt. A két klub egyezsége értelmében Szalai december 31-ig kölcsönbe került az SVSE-hez.