NB II

Pécs 100, a támogató 200 milliót áll

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A keddi, rendkívüli közgyűlésen elfogadott javaslat után immár nyilvánvaló, hogy célegyenesbe érkeztek a Pécs városa és Matyi Dezső közötti tárgyalások: a harmadosztályba sorolt Pécsi MFC nemsokára az önkormányzat tulajdonába fog kerülni. Erről az ügyről, az üzletkötés részleteiről, és persze a kicsit távolabbi jövőről kérdeztea Dunántúli Napló Páva Zsolt polgármestert.

– Valóban nincs itt semmiféle titok – mondta kedden a lap érdeklődésére Páva Zsolt, Pécs polgármestere. – A tulajdonosnak természetesen voltak, vannak anyagi elvárásai, nekünk pedig azt kellett mérlegelnünk, hogy mi az a maximum, amit meg tudunk adni a PMFC-ért. Így született meg kedden ez a döntés, amely alapján ötvenmillió forintot most kell majd kifizetnünk Matyi Dezsőnek, ötvenmilliót pedig az év végéig. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a hiányzó kétszázat külső támogató, szponzor segítségével próbáljuk meg behozni. A tárgyalópartner mi vagyunk, az önkormányzat, s én felvállaltam, hogy ezt a helyzetet megoldom, keresünk egy megfelelő személyt, céget. Mindez tehát azt jelenti, hogy a város összesen százmillió forinttal tudja támogatni ezt a projektet.

Célegyenesben van tehát az üzlet, ugyanakkor az idő vészesen fogy, s Matyi Dezső esetében sajnos sosem zárható ki egy váratlan fordulat – jegyzik meg. Páva Zsolt a lap kérdésére válaszolva elmondta, a következő néhány napban a jogi csoport átvizsgálja az érintett cégeket, szerződéseket, s ha mindent rendben talál (amiről Matyi Dezső egyébiránt biztosította őket), s lezárul ez a kontrollfolyamat, megkötik a szerződést. „Ez maximum egy hét alatt lezajlik” – tette hozzá a polgármester.

Persze nem árt távolabbra tekinteni. Ha meg is köttetik az üzlet, hosszú távon akkor sem a város, az önkormányzat fogja működtetni a PMFC-t, hiszen erre nincs anyagi lehetősége, vagyis keresnie és találnia kell valakit, aki beszáll a pécsi futballbizniszbe – szükség van tehát egy új Matyi Dezsőre. Páva Zsolt a közgyűlése már jelezte, hogy van érdeklődő, s ezt most a lapnak is megerősítette.

– A tárgyalások folynak, s úgy tűnik, lesz olyan tulajdonos, aki ezt az egészet továbbviszi – fogalmazott szűkszavúan a polgármester, akitől hiába kérdeztük meg, hogy kiről lehet szó, nem kívánta nyilvánosságra hozni.

Olvasói sztorik