NB II

Két magyar gólra négy válasz érkezett

A Kaposvár 4-2-re kikapott a horvát élvonalbeli Slaven Belupo elleni edzőmeccsen.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Vereséget szenvedett a Kaposvári Rákóczi, amely a horvát első osztályban szereplő Slaven Belupo ellen lépett pályára. Rajczi góljával a somogyiak szerezték meg a vezetést, de a második félidőben négyszer is betaláltak a horvátok – írja a sonline.hu.

– Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, ráadásul már az első percben megszereztük a vezetést Rajczi Péter góljával – mondta a kapos.hu oldalon Házi László megbízott edző. – Próbáltuk tesztelni a hétvégére tervezett együttesünket, amelyben eltiltása miatt nem szerepelhet Kovács Olivér, így ő itt sem lépett pályára. A szünet után rögtön újabb gólt szereztünk Nagy Krisztián jóvoltából, aztán a cserék kaptak lehetőséget, az ellenfél pedig megfordította a meccset. Sajnos négy gólt kaptunk, kiderült, hogy kevesen vagyunk, de összességében azt mondhatom, hogy megérte eljönni, volt értelme és tanulsága is ennek az előkészületi találkozónak. Szombaton, a Gyirmót elleni bajnoki is szeretnénk mindent megtenni a jó eredmény eléréséért.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Slaven Belupo (horvát) – Kaposvári Rákóczi FC 4-2 (0-1)

Kapronca, Horvátország

Kaposvár: Bozsó – Petrók, Vermes, Albert Á. – Kiss M., Zsivóczky N., Hadaró, Nagy K., Király V. – Luka, Rajczi. Cserék: Somodi, Fejős, Pallósi, Kovács O. Megbízott edző: Házi László

A Kaposvár gólszerzői: Rajczi (1.), Nagy K. (46.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.