NB II

Féltucatot szedett be a Gyirmót

A győri csapat a kolozsváriak elleni bravúr után 6-0-ra kikapott egy bosnyák ellenféltől.
Istria Winter Cup
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) – Gyirmót FC 6-0 (1-0)
Dajla, Horvátország, játékvezető: Kukuljan
Gyirmót: Rusák – Molnár M., Varga R., Lázár P., Présinger – Kiss M., Csemer (Nagy S., 55.), Gyurján B. (Tóth N., 70.), Paku – Szegi, Bobál G (Beliczky, 76.). Edző: Sisa Tibor
Kiállítva: Szegi (23.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Horvátországban zajló Istria Winter Cup első fordulójában a Gyirmót FC bravúros győzelmet aratott, hiszen 0-2-ről verte 3-2-re a román élvonalbeli CFR Cluj együttesét. A győriek kedden a bosnyák első osztályú HSK Zrinjski Mostar csapatával találkoztak.

A negyedik percben a tartalékos, fiatal csapattal felálló gyirmótiak két szögletet rúgtak egymás után, majd Présinger beadását Paku fejelte a hálóba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. A 13. percben Todorovics beadását a tizenegyesponton érkező Kresimir lőtte fölé. Tíz perccel később Szegi megkapta második sárga lapját, ezért kiállította a bíró.

A 36. percben Todorovics beadását Durics fejelte kapura, de Rusák védett. Három perccel később Durics egy felpattanó labdát 25 méterről, védhetetlenül a bal felső sarokba bombázott (1-0). A szünet után Zlatics lőtt éles szögből a léc alá (2-0). Az 57. percben Durics passzolt a jobb oldalon érkező Mile elé, aki közelről lőtt a hálóba (3-0). A 67. percben Radulovics szabadrúgását Rusák védte, a kipattanót Mile lőtte a jobb alsó sarokba (4-0).

A 72. percben Durics beadásába Varga Róbert ért bele, ezzel becsapta Rusákot, ezért a labda a kapuban kötött ki (5-0). Hat perccel később jött a hatodik: Durics kiugratta Milét, aki a kifutó kapus mellett a hálóba gurított (6-0) – tudósított a Gyirmót FC honlapja.

Kedden Sisa Tibor vezetőedző azokat a játékosok küldte pályára, akik vasárnap nem, vagy csak keveset játszottak. Lehetett tudni, hogy nehéz feladat vár a magyar csapatra, hiszen a tavalyi bosnyák bajnok ellen kellett volna helytállnia.

Nem kezdett rosszul a Gyirmót, hiszen rögtön az elején két szögletet is rúghatott, majd szerzett egy gólt, amit a játékvezető nem adott meg. Ekkor úgy nézett ki, hogy ilyen fiatal felállásban is egyenrangú ellenfelei lehetnek a bajnokcsapatnak a győriek, de Szegi Vince hamar begyűjtötte második sárga lapját, így csapata korán emberhátrányba került.

A szünetig nem volt gond, jól védekeztek, ám a második félidőben nem tudták felvenni a versenyt a jól játszó bosnyákokkal és főleg egy tízperces rövidzárlat miatt nagy különbségű verseget szenvedtek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik