Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Reggel köd uralkodott Győr térségében, ami délre megszűnt, azonban negyedórával a mérkőzés kezdete előtt ez ismételten leszállt. A 29. percben Beliczky tört kapura, és a kivetődő Mester Tamás mellett a hálóba lőtt (1-0). Két perccel később máris egyenlíthetett volna a Balmaz, de Urbin Péter közeli lövését Deli bravúrral hárította. A kipattanó labdát kapura szúrták a vendégek, de ez egy védő lábáról visszapattant a mezőnybe. A 38. percben Beliczky kapott labdát, gyönyörűen kicselezte Sárközit, majd a kimozduló Mester fölött a kapuba pörgetett (2-0). A 42. percben egy hazai szöglet után Kardos szépen fejelt kapura, de Mester hárítani tudott.
Az első félidőben élvezetes játékot láthattak a nézők. A találkozó elején mindkét kapu veszélyben forgott, de a félidő felétől magához ragadták a kezdeményezést a hazaiak, és több szép támadást is vezettek. Beliczky első gólja még több önbizalmat adott a győrieknek. Érdekesség, hogy két gólja nagyon hasonlított egymásra. Az óriási köd kissé megnehezítette a játékosok dolgát, ugyanis hosszú előreívelésekre esélyük sem volt, mivel nem láthatták egymást.
Az 59. percben egy hazai szöglet után a labda a kapufa mellett szállt a pályán kívülre. a másik oldalon egy 21 méteres kapáslövés szállt a kapu fölé. A 64. percben Oross lövését Mester szögletre mentette. Három perccel később Szőllősi Ferenc került helyzetbe, de 16 méterről a keresztlécre lőtt. A kipattanót kapura tudták fejelni a vendégek, de a hálóba tartó labdát a földről felugorva Deli hatalmas bravúrral ki tudta tornászni. A 72. percben a vendégek 17 méterről végeztek el szabadrúgást, a labda a keresztlécről ment ki. Három perccel később Illés távoli szabadrúgása kicsúszott Mester kezéből, és hálóban kötött ki (3-0).
A 77. percben Tóth Dániel lőtt középről a kapu jobb oldalába (3-1). Három perccel később Magasföldi szabadrúgása a vendégkapuban kötött ki (4-1). A második félidőben továbbra szép támadásokat vezettek a hazaiak, a vendégek viszont csak kétszer kerültek nagy helyzetbe. A mérkőzés összképét tekintve megérdemelten, jó játékkal tartotta otthon a három pontot a Gyirmót – tudósít a klub honlapja.