NB II

Továbbra sem zakatol a MÁV

Az NB II hetedik fordulójában: Ajka–Szolnok 2-0.
NB II, 7. forduló
FC Ajka – Szolnoki MÁV FC 2-0 (2-0)
Ajka, 600 néző. Játékvezető: Botló
Ajka: Jánosa – Fodor M., Jagodics M., Pákai, Gunther – Horváth A., Lattenstein (Hanzl, 75.), Sipos N. (Köles, 59.) – Skriba (Péter P., 85.), Sowunmi, Major. Edző: Ifj. Mihalecz István
Szolnok: Pokorni – Vári, Mile, Grúz, Fritz – Kállai (Máté, a szünetben), Balaskó Cs. – Nagy I., Bohner (B. Tóth, 74), Lengyel B. (Magos, a szünetben) – Sipeki. Edző: Kis Károly
Gólszerzők: Lattenstein (32.), Major (40.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Szolnok nem kezdte jól a bajnokságot, korábbi hat mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, így öt pontjával a 13. helyről várta az Ajka elleni összecsapást. A hazaiak jobb helyzetben voltak, hiszen nyolc pontjukkal a nyolcadik helyen tanyáztak.

A házigazda ajkaiak rögtön az első percben rohamra indultak, az NB I-et is megjárt Lattenstein Norbert lőtt kapura, amit a szintén elsőosztályú múlttal rendelkező Pokorni Péter hárított, majd a Major Nobert által visszaküldött kipattanót is kivédte. Az első félórában leginkább mezőnyjátékkal zajlott, majd a 31. percben Lattenstein eresztett meg egy bombát, amely a keresztléc segítségével jutott a hálóba (1-0).

A gól után végképp átvette a kezdeményezést az Ajka, és nem kellett sokáig várni az újabb találatra. A centerként játszó Sowunminál volt a labda, majd legurította Skribának, aki átívelte Majornak, ő pedig 15 méterről a kapuba emelt (2-0). A jó iramú félidőnek ezzel lett vége, kétgólos hazai vezetéssel menetek szünetre a csapatok.

A második játékrészt kettős cserével indította Kis Károly. Ez valamelyest be is vállt, hiszen a Szolnok kezdeményezőbben lépett fel, az ötvenedik percben a csereként beállt Máté János lőtt, de Jagodics a gólvonalról tisztázni tudott. Ezek után végig támadott a Szolnok, az Ajka a kontrákra épített, de gólt már egyik csapat sem tudott elkönyvelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.