NB II

Olasz vendég Sopronban

Laczkó Zsolttal jön a Sampdoria augusztus 9-én.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Valószínűleg magyar labdarúgójával, Laczkó Zsolttal együtt érkezik Magyarországra edzőtáborozni az olasz Sampdoria, amely augusztus 9-én játszik felkészülési mérkőzést az NB II-es Sopron vendégeként.

A találkozó keddi beharangozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a helyi szervezők jónak értékelték az angol West Bromwich Albion és az NB I-be most feljutott Puskás Akadémia összecsapását, amelyet hétfő este rendeztek, szintén Sopronban.

– Meggyőződésem, hogy sokan lesznek kíváncsiak a Sampdoria vendégjátékára, emellett a csapatnak és a játékosoknak is nagy kihívás ez a meccs, a Sopron ugyanis története során még soha nem találkozott ennyire neves ellenféllel – mondta Csiszár Ákos, az SVSE ügyvezetője, utalva arra, hogy az olasz klub 1990-ben KEK-et nyert, 1992-ben pedig BEK-döntős volt. A vendéglátóknak ez lesz a bajnoki főpróbájuk, az NB II következő idénye ugyanis egy héttel később rajtol.

A 21-szeres válogatott Laczkó Zsoltot 2011-ben, Debrecenből igazolta le a Sampdoria. A most 26 éves balhátvéd azóta 36 bajnoki meccsen lépett pályára. Az előző szezont kölcsönben, a másodosztályú Vicenzánál töltötte, de az első nyári edzőtáborban újra csatlakozott a Sampdoria keretéhez.

Az augusztus 9-ei Sopron–Sampdoria mérkőzés 18 órakor kezdődik. A diákok és a nyugdíjasok 1500 forintért válthatnak jegyet a találkozóra, a többi belépő 3000 forintba kerül, míg a hét évesnél fiatalabb gyerekek ingyen mehetnek be a stadionba. A belépőket augusztus 1-től lehet megvásárolni Sopronban, a szokásos jegyértékesítési pontokon.

Olvasói sztorik