NB II

Nehezen alakul a békéscsabai keret

Az NB II-es riválisok jobb anyagi feltételeket ajánlottak a viharsarki kötődésű játékosoknak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn kezdte a felkészülést a következő idényre az egycsoportos másodosztályban szereplő Békéscsaba csapata.

– Nehezen tudjuk kialakítani a játékoskeretet – mondta a beol.hu oldalon Komjáti András vezetőedző. – Még nem tudok megállapodásról beszámolni. Azokkal a játékosokkal számoltunk volna elsődlegesen, akiknek van valamilyen békéscsabai kötődésük, Szokolra, Rubusra és Kovács Dánielre gondoltunk. Igen ám, de a konkurens csapatok akik szintén bajnokságot akarnak nyerni, anyagilag ráajánlottak arra az amúgy nem kevés összegre, amit mi kínáltunk számukra. Velük így nem számolhatunk, konkrétumokat nem mondhatok. A most látható labdarúgók kilencven százaléka próbajátékon szerepel, a hét folyamán igyekszünk felmérni a képességeiket, s majd ezután döntünk az esetleges leigazolásukról.

A próbálkozók között ott volt a Felcsútról érkező védekező középpályás, Soós János, aki már télen is járt Békéscsabán. A felvidéki belsővédő, Radványi Dávid korábban a Vasasnál már dolgozott Komjáti Andrással, aki mostantól vezetőedzőként irányítja a lilákat. A munkában természetesen Pásztor József is segíti majd, aki az első foglalkozáson is ott volt.

– Meglátjuk, mire jutunk velük. A lényeg, hogy a csapat vázának mihamarabb ki kell alakulnia. Úgy tervezzük, hogy a felkészülés harmadik hetében edzőtáborba vonulunk – mondta a próbajátékosokról és a felkészülés menetéről Komjáti.

A távozókról több pletyka is keringett az elmúlt hetekben. Az MTK-nál próbálkozó Juhász Györgynek hétfő estig adott ultimátumot Komjáti András, hogy döntsön esetleges további csabai szerepvállalásáról. Juhász egyébként nem felelt meg a fővárosi NB I-es klubnál. Lengyel Dániel esete más. A vezetőedző azt mondta, sportszerűtlen, amit csinált, hiszen szóban már megegyeztek vele, egy kiegészítéssel az írásos szerződéstervezetet is elküldték számára, az utolsó pillanatban mégis megváltoztatta döntését és Gyirmóton folytatja pályafutását.

Jelenleg hét-nyolc játékos helyzete dőlt el: úgy tudni, a szerb kapus, Nemanja Scekics, a román Dan-Alexandru Leucuta és a kolumbiai Mina Arbey Mosquera, valamint Kákonyi Dániel is marad, de utóbbiról azt is hallani, hogy mégsem tér vissza az Előréhez.

A próbajátékosok között még több magyar játékos és két román csatár edzett, akikhez a beol.hu információi szerint kedden újabb román támadó csatlakozik majd. Békéscsabán edz Balog Zsolt is, aki korábban több évet lehúzott a csapatban, és tavasszal még a széteső Egerben játszott. Ausztriából van ajánlata, de állítólag szívesen maradna, ha a két fél elképzelése az anyagiak terén találkozna egymással.

Az első tréning jó hangulatban zajlott, Komjáti András a futást, Pásztor József a labdás foglalkozást felügyelte.

Olvasói sztorik