NB II

Vállműtét vár Berki Istvánra

Az NB II-es válogatott 19 éves középpályása Csákvárra igazolt volna, de a sérülés közbeszólt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kiújult korábbi vállsérülése a másodosztály Keleti-csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác középpályásának, Berki Istvánnak. A 19. születésnapját múlt pénteken ünneplő játékos az NB II-es válogatott törökországi edzőtáborában vett részt, amikor egy szerencsétlen mozdulatot követően kiugrott a válla. A vizsgálatok után az is kiderült, hogy a teljes felépüléshez műtéti beavatkozásra is szükség lesz, amelyet jövő hétfőn végeznek el Tatán. A fiatal tehetség a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy két évvel ezelőtt is volt egy operációja, és pont azért kell újra megoperálni a vállát, mert annak idején hibáztak az orvosok.

– Ott kezdődik a történet, hogy két évvel ezelőtt egyszer már megműtötték a vállamat – mesélte Berki István. – Aztán most, amikor az NB II-es válogatottal edzőtáboroztunk Törökországban, és az egyik edzésen egy rossz mozdulatot követően kiugrott a vállam. Hazaérkezésünk után megnézettem a sérülésemet, és kiderült, hogy az előző beavatkozás nem éppen szakszerűen zajlott, ugyanis nem azt csavarozta be az orvos, amit kellett volna, ezért most sajnos újra meg kell műteni.

– Mikor léphet újra pályára?
– Úgy néz ki, hogy hat-nyolc hétig tart a rehabilitáció, és talán áprilistól játszhatok újra, addig semmi… Ki tudja azonban, hogy milyen lesz a vállam, hiszen az ütközéseknél elég fontos, hogy ne legyen fájdalmam.

– Milyen volt a törökországi edzőtábor az NB II-es válogatottal?
– Nagyon jól éreztem magam Törökországban. Az első néhány napban az időjárási körülmények nem voltak túl jók, de később nagyszerű időben tudtunk tréningezni. Kemény edzéseink voltak, és erős csapatok ellen léphettünk pályára, úgyhogy összességében mindenképpen hasznos volt az edzőtábor. Egyedül a sérülésem árnyékolta be az összetartást.

– Szóba hozták a Csákvár csapatával. Igaz, hogy odaigazol?
– Volt róla szó, illetve volt egy előszerződés is, amit aláírtam, de végül fel lett bontva, úgyhogy maradok a Vác csapatában. Főleg a műtét miatt hiúsult meg a megállapodás, ha nem jön közbe ez a vállsérülés, akkor minden bizonnyal ott folytattam volna a pályafutásomat.

Olvasói sztorik