NB II

Kevésnek érezte ezt a szintet

Babos Barnabás szerint nyugat-európai szintű a képzés Felcsúton, ahol nagyon sokat tanult.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Távozott a Videotontól az NB III-as csapat 21 éves csatára, Babos Barnabás. A fiatal játékos nagyon fiatalon, hat évvel ezelőtt bekerült a Veszprém FC felnőtt keretébe. A 2009–2010-es idény első felében 11 gólt lőtt a harmadosztályban, nem csoda, hogy télen lecsapott rá a Videoton. Azonnal lehetőséget kapott a bizonyításra, három Ligakupa-mérkőzésen is pályára lépett, emellett tavasszal két alkalommal szerepelt az NB II-es csapatban, amelynek a következő szezonban alapembere lett. Az előző idényben sérülés miatt hosszabb időt ki kellett hagynia, azonban 19 mérkőzésen így is pályára lépett, sőt ismét lehetőséget kapott az első csapatban, a Ligakupában.

Idén nyáron nem sikerült beverekednie magát a PFLA NB II-es keretébe, így az őszi szezonban az NB III-as Videoton FC második számú együttesét erősítette, tíz bajnokin háromszor talált az ellenfelek kapujába. A Rangadó.hu érdeklődésére Babos Barnabás elmondta, hogy saját maga kérte szerződésének felbontását.

– Milyen emlékei vannak a Felcsúton eltöltött időszakról?
– Nagyon sokat tanultam, hiszen nyugat-európai szintű a képzés, és a körülmények is tökéletesek. Sajnos nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy terveztem, amikor odamentem. Sérülések is közbejöttek, de összességében örülök, hogy három évet el tudtam tölteni egy ilyen helyen, és válogatott játékosokkal dolgozhattam együtt – mesélte Babos Barnabás.

– Miért kellett távoznia?
– Én fordultam ezzel a kéréssel a vezetőkhöz, mert az NB III-as keretben azok játszanak, akik még nálam is fiatalabbak. Én voltam a csapatban a legidősebb. Szóltam, hogy eljönnék, mert nem akarom elvenni a lehetőséget előlük. Nekik ez fontosabb, én pedig kevésnek éreztem a harmadosztályú szintet. Úgy érzem, több van bennem, mint az NB III.

– Hogyan tovább? Vissza szülővárosa csapatába, a Veszprémbe?
– Egyelőre még nem tudom, hiszen mindenhol januárban kezdődik az alapozás. Beszéltem már több emberrel is, hogy mik a lehetőségek. A másodosztályban szeretném folytatni, hogy lehet, hogy az NB III-as listavezető Balatonfüred lesz a következő csapatom, hiszen ott is vannak ismerősök, Pető Tamással és Orbán Tamással is dolgoztam együtt korábban, Veszprémben. Szeretném, ha minél előbb eldőlne a sorsom.

Olvasói sztorik