NB II

Magasföldi a Gyirmót játékosa lesz

A Rangadó.hu értesülései szerint Paksról az NB II-es Gyirmóthoz igazol Magasföldi József.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban már több helyen megjelent, hogy Magasföldi József a több játéklehetőség reményében távozhat Paksról. A 27 éves csatár iránt korábban érdeklődött a Ferencváros is, és egy amerikai lehetőség is szóba került, de szerda délelőtt úgy hallottuk, hogy Csank János csapatában, az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC-ben folytatja pályafutását. Állítólag már csak egy-két apróság van hátra a papírok aláírásáig.

Magasföldi az előző szezonban 22 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, de csak négy találkozót játszott végig, a meccsek felén csak csereként lépett pályára, két gólt szerzett. Eddigi karrierje során 214 NB I-es meccsen 43 alkalommal volt eredményes, szerepelt Zalaegerszegen, Siófokon, a Honvédban, Sopronban és a Videotonban, de húszévesen megfordult a cseh Liberecnél is.

Információink szerint rajta kívül Illés Gyula (korábban Zalaegerszeg, Debrecen) és Balog Zoltán, a Ferencváros egykori csapatkapitánya is a Gyirmót játékosa lehet napokon belül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.