NB II

Egy pontra a második helytől!

A Veszprém FC felzárkózott az élcsapatok mögé, és a kupadöntős MTK-tól sem ijed meg!

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Az NB II Nyugati-csoportjának 22. fordulójában a Veszprém FC 1-0-ra győzött a Győri ETO FC II otthonában. A bakonyiak ezzel folytatták remek sorozatukat, hiszen ebben a naptári évben csak a megyei rivális, és mumusnak számító Ajka ellen vesztettek, azt megelőzően pedig október elején az MTK otthonában kaptak ki. Elvesztették három kulcsemberüket, az eltiltott Hegedűs Gyulát, az Ausztriába távozó Alexet, illetve a Nápolyba igazoló Novothny Somát, de úgy tűnik, pótlásuk megfelelően sikerült, és a csapategység nem bomlott meg. A Győrben győztes gólt szerző Hevesi-Tóth Tamás a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, a klub körüli dolgok is egyre profibban kezdenek működni. A 27 éves védő hozzátette, a hétvégén az MTK ellen sem az egy pontra fognak játszani!

– Idegenbeli siker a Ferencváros, a Szigetszentmiklós, illetve legutóbb a Győr kettő ellen. Hogy csinálják?
– Kezd összeérni a csapat, szerencsére immár a sérülésülések és az eltiltások is elkerülnek minket. A mestert jó edzőnek tartom, jó edzéseink vannak, és egyben tartja csapatot, nagy a fegyelem – sorolta a jó szereplés összetevőit a Rangadó érdeklődésére Hevesi-Tóth Tamás. – Egy-két ember kellene még, mint minden csapatban, de így is van tizenhárom-tizennégy ember, aki meghatározó tagja az együttesnek. Hegedűs Gyula nagyon hiányzik a belsővédő posztról, de Császár Attila nagyon jól illeszkedett be, nagyon higgadt játékosnak tartom. Alex azért volt hasznos tagja a csapatnak, mert nagyon sok labdát fel lehetett neki passzolni, és meg is tudta őket tartani, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb Bali Péter is megmutatja az igazi énjét.

– Egy pont választja el a csapatot a második helytől, pedig a szezon előtt többen is biztos kiesőnek tartották a Veszprémet.
– Nem tudom mi az oka ennek. A tavalyi idény nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de jó felkészülésen vagyunk túl, és a klub körüli dolgok is egyre profibban kezdenek működni. Mi is beszéltük, hogy nagyon leírnak bennünket, de most, hogy jönnek az eredmények, jobban odafigyelnek ránk. A hétvégén az MTK ellen sem az egy pontra fogunk játszani! Nem ijedünk meg tőlük.

– Akármilyen jól szerepelnek, a megyei rivális Ajka ellen nem akar összejönni a siker. Vajon miért?
– Ez nagyon sokszor szóba kerül a csapaton belül. Mióta itt játszom, másfél év alatt ez volt a harmadik meccs, és mindegyik olyan volt, amit mi is megnyerhettünk volna, de kritikán aluli, rossz mérkőzés volt mindhárom! Mi sem értjük, hogy az úgymond rangadó miért sikerül mindig ennyire rosszul. Sosem játszottunk ilyen gyengén, csak az Ajka ellen…

NB II, Nyugati-csoport, 22. forduló

Győri ETO FC II – Veszprém FC 0-1 (0-0)
Győr, 100 néző. Játékvezető: Pánczél
Győr: Nacsa – Takács Á., Pilibaitis, Dudás, Windecker (Vankó, 74) – Tokody, Németh L. (Nyitrai, a szünetben), Paget, Nagy Á. – Varga T., Molnár T. (ifj. Nicsenko, 52.). Edző: Sándor István
Veszprém: Tarczy – Garai, Császár, Lang, Bosnjak – Nikolin, Hevesi-Tóth, Molnár Z., Thiago (Ihász, 84.) – Bali (Finta, 86.), Leitold (Eggmann, 60.). Edző: Vágó Attila
Gólszerző: Hevesi-Tóth (69.)

Olvasói sztorik